Puzsér szerint aki nagyon demozik a kapcsolatárol, idillinek és boldognak mutatja nyilvánosan (facebook-on pl. ), azoknál nem stimmel valami. Te tapasztalod ezt?

Érdekes amit írsz, és részben egyet is értek vele. Természetesen fontos lenne tisztázni, hogy pontosan mi is számít gyakorinak. Ugyanis teljesen eltérő ebben az emberek álláspontja, van aki már azt is soknak tartja, ha valaki havi, esetleg heti rendszerességgel posztol valamit, míg másnak a napi rendszeresség is átlagosnak számít. Sok mindentől függ ez, például attól, hogy ki milyen gyakran használja az oldalt, de nagyon sok más tényező is van, nem ez a lényeg.

De tegyük fel, hogy most a napi vagy napi többről beszélünk. Én is soknak tartom ezt, azt is tudom, hogy velem "nem történik ennyi minden", legalábbis, én nem tartom ilyen fontosnak. De azt is tudom, hogy vannak, akiknek ez a posztolgatás egyszerűen elfoglaltság. Nincs vele konkrét céljuk, nem akarnak tudatosan imidzset kiépíteni, egyszerűen csak csinálják. Elvannak vele. Más játékkal játszik, netet böngész, vagy épp pont ezeket a képeket nézegeti, szinte mindenkinek van ma már sajnos ilyen "önbutító" cselekvése. Amikor csak szórakozik, és leköti magát anélkül, hogy értelmet vinne az életbe. Aztán persze még az is lehet, hogy ha feltűnne itt egy szelfikirálynő, meg tudná magyarázni nekünk, hogy miért olyan értelmes ez.

Ha egy ilyen ember kapcsolatba kerül, akkor szinte biztos, hogy ott is folytatni fogja ezt a cselekvését. A kapcsolat minőségétől függetlenül. És persze, az tiszta, hogy vannak, akik valóban arra használják fel az oldalt, hogy mintegy önnyugtatásként is, mutassák a külvilágnak, hogy minden rendben van. De nem hiszem, hogy ők lennének többségben, és továbbra sem hiszem azt sem, hogy ha valaki viszonylag sok posztot tölt fel (azaz "demozik"), az szükségszerűen kompenzál valamit.

Érdekes lények nevelődnek ki manapság, olvastam például egy blogot, amit egy lány írt a hétköznapjairól. Minden idillinek van feltüntetve benne, többek között a kapcsolata is. Naponta posztol dolgokat, amiket könnyedén nevezhetünk dicsekvésnek, magamutogatásnak, kiteregetésnek. De azt hiszem mégsem ez a helyzet, neki egyszerűen ilyen az élete, és komolyan ilyen megosztási kényszerrel él. Előfordul az ilyen, és ez nem stikk már, hanem a világhoz való alkalmazkodás.

Én továbbra is úgy gondolom, hogy nem tökéletes világot mutatnak, hanem mi "akarjuk" belelátni azt a másik oldalról. Ők csak a világuk egy szeletkéjét mutatják meg, mi képezzük rá azt, hogy biztos az egészet mutatják.

Az pedig, hogy ha a 125 like-ot úgy értelmezik, hogy minimum 125 embernek tetszett, amit közzétettek, az nem az ő bajuk, mert ezt jelenti. Nem azzal van szerintem a baj, aki a tetszik gomb megnyomását úgy értelmezi, hogy az adott illetőnek tetszett, amit látott, mert az ebben a végletekig leegyszerűsített világban azt jelképezi. Állítólag... (Az erről alkotott véleményem, különösen most, hogy bejöttek még 5 ikon, ami még tovább gyilkolja az értelmes kommunikációt, egy külön történet, inkább nem fejteném itt ki teljes terjedelmében.) Legyen elég csak annyi, hogy szerintem azzal, aki birka módjára nyomogatja a gombot, akkor is, amikor nem "tetszik" neki a dolog, nagyobb bajok vannak.

De egyébként az internetes rész lezárásaként annyi még, hogy ha valaki nagyon sokat és értelmetlenül posztol, azt én is el szoktam rejteni, mert zavar. Engem is az érdekel jobban, ha közelebbi, vagy olyan ismerősöm posztol, akiről régen hallottam. Elmélázok egy-egy fotón, hogy milyen szép pár, azok, akik rajta vannak. És tulajdonképpen tudat alatt én is tökéletessé rakom össze a kapcsolatukat, mert csak ezt látom rajtuk. Egy-egy rosszabb napon még az is felmerül bennem, hogy "bezzeg ők milyen boldogok, és nincs problémájuk". De így van ez akkor is, ha valakit csak élőben látok, meg hallomásból hallok, néha-néha. Mert ott is csak a jón jön át. De ha ilyenkor tudatosan belegondolok, mindig rájövök, hogy ugyanolyanok vagyunk mind. Hol problémákkal, hol anélkül. És visszatekerek és elmosolyodok a képen, amire azelőtt csak bezzegeléssel néztem. Mert attól függetlenül, hogy mennyi rossz pillanatuk van, örülök, hogy megtalálják a jót is, és még ide is jut belőle. Akire meg nem tudok így gondolni, azzal nem érdemes szerintem foglalkozni. Nem ők vannak többségben.

Viszont amivel abszolút nem értek egyet, az a régi idők felhozása példaként. Szerintem nagyobb képmutatás ment, mint ma, az internet nélkül is. Ma azért már mindenki arra van nevelve, hogy mindent el kell fogadni, már már szinte az gáz, ha átlagos vagy, és boldogan, békésen élsz, mindenki tudja, hogy mindenkinek vannak problémái (szeretjük is erre emlékeztetni a másikat, és vigasztalni vele magunkat, lásd: lehet, hogy azt látom, hogy boldog, de ez csak azt jelenti, hogy kompenzál...), stb., stb...

Viszont ez régen is legalább így volt. Párom nagymamájának a száját még a mai napig is elhagyja olyan mondat, hogy "de ezt xy-éknak ne mondd, mert mit fognak szólni". Direkt elhallgatta az 5-ösnél rosszabb (egyetemi!) jegyeit, és tőle meg csak azt lehet hallani, hogy "Panna bezzeg mindenből 5-ösre vizsgázott". Holott egyébként ezt kétlem. A beteg gyereket sok helyen titkolták, szégyennek tartották. Én is számtalanszor hallottam, illetve "részt vettem benne", hogy egy szomszédgyerekkel a nagymamáink azon "versengtek", hogy kinek hány darab ötöse volt. Évközben, az összes tárgyból összesen, két különböző iskolában, sőt városban... Mindenki a boldog részeket osztotta meg másokkal akkor is, most is. Senki sem kürtölte világgá a rossz részeket, akkor sem, most sem. És mindenről elindultak a pletykák, akkor is, most is. Épp csak az eszköz más. Épp csak annyi változott, hogy akkor nem egy kattintás volt ezer emberrel megosztani, most meg igen. Illetve nem ilyen volt az emberek felfogása az emberi kapcsolatokról mint manapság. De ez megint másik téma. Alapvetően az emberek jelleme szerintem nem változott.

"szerintem van összefüggés az eltulzott netes magamutogatás és az illető személyisége és/vagy párkapcsolata között, csak nyilván nem mindenkire igaz, hogy ez valami rosszat jelent. semmiképp sem gondolom, hogy ez normális és természetes dolog, a mai média- és netorientált világ terméke.. ugyan kit érdekelt volna még 10-12 éve, hogy ki mit reggelizett, hol kávézott ,,stb. ? ma már boldog-boldogtalan lefotozza a reggeli zabkásáját és felrakja a netre. vagy vannak azok a szép családi vagy kapcsolati pillanatok - sztem ezeknek a valoságban eléggé megtörheti a varázsát, ha egyfolytában azon agyal valaki, hogy hogy pozoljon a kamerába, ahelyett, hogy a pillanatot élné meg..

ha mást nem is, annyit biztos jelent ez, hogy unalmas, üres, valamiben hiányt szenved az illető élete, mindennapjai vagy épp a párkapcsolata. legalábbis ha nagyon gyakran ezt csinálja."

Te jó ég! Még bemásolni is fárasztó volt. :D Mindenki azt rak a netes oldalaira, amit akar. Ha ennyire zavar, menj pszichológushoz. Nem bántásként, komolyan mondom. Ha lenne normális, egészséges életed, nem ilyen f...aszságokkal foglalkoznál.