Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Szerintetek még rendbe jöhet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek még rendbe jöhet ez a kapcsolat? Ha nem keresem most úgy jobb lehet?

Figyelt kérdés

A 24 éves barátnőmmel szétmentünk mondhatni, de még együtt is vagyunk, csak annyi változás van, hogy már nem lakunk együtt, hanem ő az anyukájához haza költözött tőlem az albérletből amit béreltünk lakást. Sajnos az utóbbi időben nagyon sok volt a vita a féltékenység mind a kettőnk részéről. Így fogta magát összepakolt és azzal hagyott itt, hogy nincs vége, de időre van szüksége, mert neki ez így most nem megy. Azóta nem nagyon beszéltünk, nem is kerestük egymást, én néha hívtam beszéltünk eleinte, de most 4 napja semmi. A facebookról letörölte magát vagy felfüggesztette a fiókját. A tesójával dumáltam azt mondta, hogy most hagyjak neki időt, majd alakul még ez 2-3 hét kell neki legalább, ne nyomuljak mert az csak ártana most csak. Próbálom tartani de nekem nagyon hiányzik. :( sokszor attól félek, hogy inkább elfelejt majd a napok ,meg hetek alatt nem hogy hiányozzak majd neki és keressen. vagy csak túl pesszimista vagyok? a munka miatt is ki volt most merülve a suli mellette még, úgyhogy talán most tényleg jobb ez a szünet? féltékeny is volt de nem adtam rá okot, én is voltam féltékeny szintén ok nélkül. most azt kérte hagy rakja rendbe a dolgokat magában és majd keres utána vagy beszélünk. szerintetek legyek türelmes? annyit kijelentett, hogy ő mást nem keres nem azért ,ment el, de én se keressek mást ha még akarok tőle majd valamit. de neki idő kell most. nem tudom de eléggé bizonytalan vagyok attól félek már nem is érdeklem. ű


25/F



2016. febr. 29. 21:05
 1/3 anonim ***** válasza:
Én nőként mondom neked, biztos, hogy kell, és jót is tesz egy kis szünet... viszont a sok szünet nem tesz jót egy kapcsolatnak. (nekem ilyen szünet még nem volt, csak 2-3 hét, amikor párom másik városban dolgozott) hagyj neki egy kis időt, ha ő ezt kérte, de addig is éreztesd vele, hogy fontos neked. Én mint nő erre vágynék. Virág, kedves szavak, csoki, szerelmes üzenet, vagy baráti. Persze ne egyszerre.
2016. febr. 29. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 Fish1 ***** válasza:

Szerintem ne keresd, mert a görcsöléssel pont az ellenkezőjét éred el, mint amit szeretnél.

Mondjuk én nem értem ezt a szünetesdit, mert 2-3 hét alatt egy ember nem fog annyit változni, hogy alapvető dolgokban máshogy viselkedjen. Ha meg nincs változás, ugyanúgy fog folytatódni minden tovább, mint azelőtt.

2016. márc. 1. 05:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

A helyzet az, hogy a leányzó hozott egy döntést, amit Neked el kell fogadnod. Érezte hogy nincs valami rendben a kapcsolatotokkal, éppen ezért költözött el, vagyis már meghozott egy döntést és ezek után még elvárja hogy tekintettel legyél a "magányára".

Nekem is volt hasonló kapcsolatom még tini koromban , de mi nem voltunk összebútorozva. 1 hétig nem beszéltünk, kerestem őt néhány alkalommal de csak annyit válaszolt, hogy legyek türelemmel, aztán egy SMS-ben elköszöntem. Azóta sem láttuk egymást, és furcsa mód utána nem is hiányzott, mert rájöttem, hogy egyoldalú az egész.

Ez az időkéréses trükk egy nagy manipuláció, aki meghúzza próbálja a saját pozícióját javítani a kapcsolatban, elhiteti, hogy ő mennyit szenvedett és mindent megpróbált, de nem ment. De ahhoz nem elég tökös, hogy befejezze a kapcsolatot, mert akkor ront az áldozati szerepen. Egy kapcsolatot csak együtt lehet helyrehozni mindennapos küzdelem és lemondások árán, nem úgy hogy elvonulsz vezekelni vagy sajnáltatni magad....ahogy mondani szokták ennek a kapcsolatnak vége van mint a botnak!!!

38F

2016. márc. 1. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!