Ha választani kell, mire tennétek a voksotokat: szerelem vagy gyerekvállalás?

Jól van, de akkor mi van, ha a nagy szerelmet választod, és vége lesz mondjuk akkor, amikor már pont 39 és fél éves leszel... Na akkor meg jönni fog a sírás-rívás, hogy "rá pazaroltam az időmet, és belementem, hogy ne lehessek anya" :'((

Egy párkapcsolat, főleg a mai világban már kevés biztonsággal tart örökké. De ha nem lesz gyereked, akkor azt (főleg hogy bizonytalan vagy a kérdésben) bizony megbánhatod...

Én a gyerek mellett döntenék, most még van időd egy olyan társat találni, aki nem sz-arik be egy kis felelősségtől. Mert gondolom, a szerelmed sem azért nem akar gyereket, mert van rá valami (mondjuk orvosilag) megmagyarázott nyomós indoka... Ha egyébként van, akkor megint más a gyerek fekvése.

Szóval én megmondanám a pasinak, hogy megyek keresni olyan társat, akivel ez az igényünk közös. Ha tényleg nagyon szeret, még az is lehet, hogy megváltoztatja ezt az elképzelését, tudván, hogy egy nőnek azért csak fontos a szülés (már félve írom ezt le, manapság mintha már-már ez ciki lenne... pedig még mindig ezáltal marad fönt a fajunk).

Aztán persze lehet, hogy a két szék közül a pad alá, de így legalább nem kötöttél olyan kompromisszumot, amit (szerintem legalábbis) később még jobban megbánnál, mint azt, hogy esetleg nem jött össze.

Számomra fontosabb, hogy megtaláltam azt az embert, akivel boldogan és szeretetben tudok együtt élni már hat éve, szóval ha nem akarna gyereket, akkor is vele maradnék, a szerelmet választanám. Persze nem tudhatjuk, hogy utólag mennyire bánja meg az ember, hogy nem lett szülő, de azt már most tudom, hogy mennyire elviselhetetlenül fájna, a szerelmemet veszíteném el :) Sosem tudnám őt elfelejteni.

(Ez részemről csak fikció, a férjemmel egyeznek az elképzeléseink szerencsére.)

Én vagyok a gyerekpárti (nem túl népszerű) hozzászóló. Hát nem tudom... én azt tapasztaltam, hogy a szerelmek jönnek-mennek, nem kell arra rágörcsölni, hogy mi van, ha nem jön új.

Különben meg én nem gondolom komolynak a kérdésben leírt pasit. 7 éve hülyíti szegény kérdezőt, meg más csajokat is, és érdekes módon mindig kijön az, hogy a pasi nem hajlandó vállalni egy kapcsolatnak azon részét, aminél már a jövőről lenne szó, ami pedig áldozathozatallal jár.

De nekem aztán mindegy. Leírtam, mit tennék, és a kérdező döntse el, mennyire hasznos a válasz.

én vagyok, aki nem értettem veled egyet :) természetesen nem akarlak meggyőzni, sokféleképpen lehet szemlélni egy problémát. amiket irtál, nyilván azok is észérvek és logikusak, érthetőek. de szerintem itt inkább azért van közted és köztem meg talán a többiek között is, akik szintén a szerelem mellett voksoltak, az érdemi különbség a véleményünkben, mert más tipusok vagyunk. nekem a szerelem nem olyan, hogy jön és megy, és bármikor rám talál, én elég szentimentalista tipus vagyok és életem legkülönlegesebb, legfelemelőbb pillanatait kötöm az eddigi nagy szerelmeimhez. volt olyan is, ami olyan "átlagos" szerelemféleség volt, ahol a pasi kiszurt magának és bennem is elindult egy idő után a kémia, ahogy udvarolgatott, de az egész más, ott nem voltak oriási katarzisaim. szerintem a kérdező is ilyen szerelmes alkat, mint pl én. lehet, hogy te meg más tipus vagy, szoval vagy nem voltál még lángoloan szerelemes - persze lehetsz még, többször is, vagy neked egyszerűen mások a preferenciáid és nem olyan különleges élmény , mint másoknak- ezzel semmi gond nincs, mindenki más, más érzelemvilággal, más habitussal, más tapasztalatokkal, más preferenciákkal. de azért én a kérdező sztorijábol azt vettem le, hogy ő ezt megbánná, ha veszni hagyná. és sztem ha egyszer nem akar most mindenáron, ha törik, ha szakad alapon anyává válni, akkor ezzel semmi baj nincs, hogy a pasi nem akar gyereket.

lehet, h igazad van és a pali nem olyan nagy szám, mint amilyennek a kérdező érzékeli, de ez csak akkor tud kiderülni, ha összejönnek. és ha nme teszi, mindig ott lebeg majd a mi lett volna, ha.. a feje fölött. azért ha 7 éve szereti, az már annyi idő, hogy nem tudná csak ugy elfelejteni , ha most menni hagyná. és egyelőre még egy ismerkedésről és egy potenciális kapcsoaltrol beszélünk, hol van ez még a családalapitástol...

az életet pedig nem a jövőben kell élni ,hogy jaj, mi lesz 39 éves korában, hanem a jelenben. az élet folyamatos jelen, azt kell megélni.

és még egyszer : én inkább örülnék, hogy az élet adott egy lehetőséget, hogy megkaphassam, akit régota akartam. aztán majd kiderül, hogy én szőttem csak rola szép álmokat vagy tényleg olyan, amilyen pasi nekem kell .

Megmondom őszintén, 7 évnyi epekedés után (racionálisan) kizártnak tartom, hogy ebből jó kapcsolat lehessen. Mert 7 év alatt az ember olyan szinten tudja idealizálni a másikat, ha nincs vele valós kapcsolatban, hogy ahhoz az ideálhoz már lehetetlen felérni egy hús-vér embernek, mindenképpen csalódás lenne a vége, hogy "én nem ilyen lovat akartam".

Persze ezt egy szerelmes ember nem látná be soha, a saját bőrén kell megtapasztalnia, de a realitás ez.

Kérdező, ezt írod: "gyereket vállalni egy bizonytalan új személlyel"

Szerintem a kérdésben szereplő pasi is maga a bizonytalanság, hiszen itt nem arról van szó, hogy 7 éve stabil párkapcsolatban vagytok, mert akkor teljesen jogos lenne, hogy felmerül a kérdésed! Itt arról van szó, hogy egy se veled, se nélküled kapcsolat mellett próbálsz egy életre elköteleződni. Annak pedig igazán semmi értelme.

A szerelmet.

Gondolkodás nélkül.