Nagyon tanácstalan vagyok. Beleszerettem a munkatársamba, de neki családja van. Mihez kezdhetnék?

A szerelem mindig egy baromi önző és kisajátitani akaró dolog,még jó, hogy ilyeneket ir a csaj, hogy sir, ha meglátja a másikkal a pasit. és nyilván produkálhat az élet olyan helyzetet, amikor ez a kisajátitó érzés ütközik a jozan ész és erkölcs elveivel. De az a szerelem is ugyanolyan önző, ami ki akarja sajátitani magának jogot, hogy na, ha már velem vagy x ideje, vagy akár már családot is alapitottál velem, akkor innentől kezdve te csak az enyém és a mienk vagy 60 évre. ez egy ideális világban működne, ahol mindenkinek csak egy szerelme van és életük végéig nem csalják meg a másikat gondolatban sem mással..ilyen világ nincs, bár szép lenne, ha lenne.ha már elmélkedünk : kérdés, hogy van-e joga mondjuk egy ilyen helyzetben az erkölcs elveit lobogtatva a saját igazunk bizonygatnunk, hogy márpedig te az enyém vagy, mert én már lefoglaltalak és még az etika is mellettem áll.igen, melletted áll az etika, de csak felhasználod a saját helyzeted és igazad bizonygatására. ezért kell jól meggondolni, hogy kivel alapitasz családot és mikor , és nem csak magadnak nagyon biztosnak lenni a dolgodban, de a másikban is nagyon biztosnak lenni. hogy - ha nem is egy életre, de legalább jó hosszú időre - tényleg, igazán valóban veled tervezi az életét. ehhez jó sok érzelmi intelligencia, élettapasztalat és önismeret kell, ami nem sok embernek van meg, ezért a sok válás és megcsalás.és ha ezek megvannak, még akkor sem lehetsz biztos benne, hogy nem irja felül az élet a számitásaid, de legalább egy jó kiindulási alap. egy gyereknek pedig szerintem sokkal inkább az a fontos, hogy apuka és anyuka hiteles ember legyen, bármikor tudjon rá számitani , sokat törődjön vele, és ha ezek megvannak,akkor akár az is áthidalható, hogy nincsenek együtt. ez még mindig sokkal jobb, mint egy rossz apa, aki velük él. lehet valaki akkor is jó apa, ha társnak nem volt az, vagy csak épp nem a megfelelő személyt választotta, forditva viszont nem igaz.