Miért nem lehetek csak úgy boldog?

24 éves lány vagyok. Manapság végre jó fordulatot vett az életem, két borzalmas kapcsolat és egy szülő elvesztése után megtaláltam a lelki társamat és a munka terén is megtaláltam a helyem.

Viszont ma felmerült bennem, hogy a lelkitársam, a párom túlzottan tőlem függ. Ő 20 éves, most érettségizik (kicsit csúszott), aztán munkát akar vállalni, hozzám költözni.

Én messzebb lakok tőle, pár hónapja távkapcsolatban élünk, hétvégente találkozunk. Házat akarok venni, ő oda költözne.

De azt mondja, hogy én vagyok az élete értelme, nélkülem céltalan, és ha nem lennék, akkor megelégedne egy érettségivel, utána nem tudná merre tovább. Most, hogy velem van, van célja, lelkesíti, hogy hozzám költözzön, hogy dolgozzon, de azért akar itt dolgozni, ahol én, mert én itt vagyok, miattam nem költözne ilyen messzire a családi otthontól.

Ne értsetek félre, én nagyon örülök, hogy így tervez, mindig is erre vágytam, de úgy érzem ez nekem túl nagy felelősség. Első kapcsolata vagyok, fiatalabb is. Mi van, ha miattam hoz egy rossz döntést, és utána már nehéz visszacsinálni?

Nekem nélküle is voltak céljaim, csak erőm nem volt ahhoz, hogy megvalósítsam őket. Ő erőt ad, de ha szétmennénk, kis idő után lehet újra elkezdeném, mert a munkám is motivál.

Őt csak én motiválom. Miattam tanul, miattam akar egyetemre menni. Neki nincsenek olyan konkrét tervei mint ház, vagy autó. Ezek mind az én terveim, amiben támogat, de neki nincs ilyen. Én pedig nem akarom ráerőltetni az én életemet az ő életére.

Tényleg gond van a párom természetével, vagy csak én bonyolítom túl, és mindenképp valami rosszat akarok az egyébként tökéletes kapcsolatba?