Csak szerintem szomorú, hogy a lelkiség lassan teljesen kihal a kapcsolatokból, és csak egy ilyen felszínes "szeretetet" élnek meg a felek?

Fiatalon simán be lehet (és kellene) járni a világot, ezt a következő tanulságos kifejezéssel írnám le: külföldi munka. Pláne manapság, az én időmben még nehezebb volt a dolog, mert vízum kellett mindenhova.

Én bébiszitter voltam, anyámék az odautamat finanszírozták Londoba, onnantól kezdve talpon voltam, és megoldottam az utazásomat, nem kerestem agyon magam, de világot láttam, nyelvet tanultam stb. Voltam egy másik országban önkéntes, ott is egy repjegyet kaptam amit visszafizettem nekik, mert ami zsebpénzt kaptam azt nem is használtam el. És végül, ahogy beléptünk az unióba már mentem is külföldre dolgozni.

Talán a mosogatás, pincérkedés, bébiszittelés stb nem idilli munka, de arra, hogy utazz, tanulj, világot láss, megfelelnek. Közben itthon lediplomáztam, tehát harmadjára már én is irodában dolgoztam nyelvtudással stb. A szüleim segítségét visszafizettem, nem értem, hol itt a baj.

Aki pozitívan gondolkodik, az igenis elér nagy dolgokat, önmagához képest nagy dolgokat biztosan. Ami a kapcsolatokat illeti: amilyen vagy ill. amire szükésged van ahhoz hogy fejlődj azt vonzod magadhoz, ez is igaz és nem ezoterikus baromság. Én néha a fájdalomig őszinte és naiv tudtam, tudok lenni és nagyon tudok szeretni. megtapasztaltam a nagy, mindent átható szerelmet és amikor vége lett, levontam a konzekvenciákat. Minden emberi kapcsolat ami az életemben van értékes, fontos. A barátságaim, a partnerkapcsolatom, de legfőképp: a gyerekemmel való kapcsolatom.

És igen, minél többet utazik valaki(nem luxusút) annál nyitottabb jó eséllyel valami többre, szépre.

Talán sok emberből kihalt a lelkiség, de sok emberben megvan, ezeket kell megtalálnod. Amíg az előző csoport miatt rinyálsz a másik csoport azzal van elfoglalva, hogy naiv módon megéli lelke minden rezdülését és igyekszik midnenben a csodálatosat látni. Kérdező nem akarsz végre becsatlakozni ebbe a csoportba a rinyálás helyett?

Az "engem valószínűleg nem ért meg senki brü hü hü" nem éppen lelki és szellemi viselkedés, csak negatív picsogás. Igen, nehéz minőségi társat, kapcsolatot kiépíteni, de tudod mit? Ha megvan benned a varázslat, akkor sérült emberekkel és kapcsolatokból is valami csodásat tudsz kiépíteni. Magyarán: a hiba az ön készülékében van.

Még szerencse hogy én lexarom a külfőldött. Inkább végig viszem ujra a last of us-t a plazma tv-men. Jobb az mint idegen épületeket bámulni, és mosogatni.

(persze egy nőnek izgalmas ha külfőldi fiuk megfa.kalják, de én a hazai punci híve vagyok. Sajnos mamár inkább mosogatnak hogy angolok meg franciák d.ghassák őket! A pozitív bevonzás igaz:)

Kedves Brutalll,

egészen megdöbbentő mértékű baromságot írtál a kommentemre válaszként (#2) vagyok, és azóta is ezt szajkózod. Elárulom, hogy ma egy fillér nélkül be lehet járni európát a kismillió diák mobilitási, erasmus, start-up inkubációs és csereprogramnak köszönhetően. Egyetemistaként volt olyan nyaram, amikor 9 országban jártam ingyen, volt ahol többször is. Egy másik nyáron pedig 12 óráztam 3 hónapig mint egy robot angliában, és több mint 2M forintot tudtam félretenni, amiből szintén elég sokat utaztam. Kb. 500e forintból ki lehet hozni egy 1 hónapos utat afrika/ázsia/d-amerika bármely részére. Ennyit az apu-anyu dumádról. A projektek pedig szintén csak ambíció kérdése, kicsiben kell indulni, önkénteskedni, gyakorlatot szerezni, és felnőni a feladathoz. Ma 26 vagyok és egy világszervezetnél koordinálok millió eurós projekteket (aputól, anyutól függetlenül!).

A 'bevonz' szó csak a te fejedben cseng (kong?) ilyen ezoterikusan. Én alapvetően a saját szerencsém kovácsa vagyok, mégis van az embereknek egyfajta kisugárzása, ami attraktív szakmai, emberi vagy egyéb szempontból. Egy hisztis károgó, mint OP, nem attraktív.

Megjegyzem, a jó kisugárzás egy szoft skill, abszolút tanulható, fejleszthető. Én semmi olyat nem csináltam életem során amit ne tudna bárki megtenni, akiben van egy kis kitartás. Várom a bocsánatkérésedet!

"Mert nem, nem igaz az, hogy a vidám és energikus emberekkel nem történnek szomorú dolgok. Sőt az sem igaz, hogy ritkábban történik válik szomorú dolog."

Nyilván fogalmad sincs, miről beszélsz, hiszen senki nem állítja hogy ne történhetne bárhol bárkivel bármi rossz. A dolgok vonzása nem ezt jelenti, sőt: a valódi, mély spiritualitás sosem ezt jelentette.

Én velem több tragédia történt mire felnőttem, mint egy átlag gyerekkel, ennek ellenére hiszek az egyetlen jó dolog "bevonzásában": ez pedig a szeretet.

Ha képes vagy valódi, önzetlen szeretetet adni, akkor csodás dolgokat tapasztalsz meg az életben. Ha tudod, mi a megbocsátás és a hála (minden ateista rémálma ez a szó, pedig az egyik legfontosabb dolog a világon) akkor elképesztően jó emberi kapcsolatokat mondhatsz magadénak.

Egyébként meg minden nézőpont kérdése: van egy szerény de tisztes anyagi körülmények között élő pár. Az egyikük állandóan elégedetlen, többre vágyik, minden negatív dolgot észrevesz, felnagyít, szerinte ez a realitás. Kedvenc szófordulatai: na, tipikus! Már megint ezt történik velem! úgysem lesz jobb. Tudtam előre... miért mindig velem történik ez? stb.

A másik hálás szívvel tekint a körülményeire hogy van mit enni, van hol lakni, hogy süt a nap, hogy esik az eső, hogy tél van, hogy nyár van hogy milyen jó könyvet olvasott, hogy igaz, hogy nemvolt áram tegnap, de jó volt gyertyafénynél beszélgetni stb.

Ugyanaz a helyzet, de egy elégedetlenkedő és egy hálás szív. Melyik lesz boldogabb?

"Persze sokatok el se olvassa ezt, az a pár ember, aki pedig mégis, úgyse érti valószínűleg, hogy miről beszélek. Maximum csak félreérti."

"Nem is vártam mást."

ezek hihetetlenül arrogáns kijelentések. persze úgyse fogod elismerni.

az, hogy mindennek elhordják a másikat szakítás után, nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem is szerették egymást. csak a szakítás ilyen indulatokat váltott ki belőle. a nővérem 15 évig volt együtt egy férfivel, amiből szakítás lett, de a barátja el sem mondta neki mi a helyzet, mit akar, szakítsanak, csak megkeserítette az életét még pár hónapig, hazudozott. emiatt aztán feszült lett a nővérem, zavarta az a 15 év, aminek ez lett a vége, indulatos lett, dühös. most már máshogy látja.

de amiről te beszélsz, ami tényleg szomorúnak nevezhető, azok ilyen néhány hónapos, egy-két éves tinikapcsolatok, nem túl intelligens emberek között. azok szoktak anyázni. felnőttek között is van ilyen.

egy kapcsolatban két dolog alap. az őszinteség és a hűség. (kivéve ha nyitott kapcsolatban élnek.) ha pedig valaki megcsalja a másikat ennek ellenére, akkor azért nem annyira jogtalan a felháborodás. mégha nem is kezdem el az utcán ócsárolva megalázni, normális hangnemben elmondhatom a véleményem szerintem.

hirtelen felindulásból mond sokmindent az ember. nem kell kisgyereknek lenni...