Már kiszerettem belőle vagy valójában még mindig szeretem?

Szerettem egy srácot,sokáig,éveken keresztül.Először csak plátói volt,nem is beszéltünk,se semmi,de aztán megismertem közelebbről.Bizonyos okokból nem jöttünk össze,de akkor is nagyon szerettem és azóta is eszembe jut néha,viszont már nem kavar fel ha látom pl. egy fényképét,vagy ilyesmi.

Olyan,mintha beletörődtem volna ebbe az egészbe,meg a lehetetlenségbe.

Régen úgy éreztem hogy az életemet is el tudnám vele képzelni,minden téren,és nem is gondoltam más fiúra.Sőt,mikor valakinek tetszettem,vagy ilyesmi,akkor sem tudtam arra gondoltam,csak erre a srácra,akit elején mondtam.

Azóta már szerettem mást is ,volt/van olyan valaki akit szeretek hozzá hasonlóan,de valamennyire mégis mintha őt szerettem volna eddig a legjobban (a többi vagy fellángolás volt,és pár hétig,max.hónapig tartott,vagy ha hasonló is volt,azzal a személlyel nem tudtam volna elképzelni az egész életem.)

Szóval,nem szerettem még senkit annyira mint őt,ugyanakkor beletörődtem hogy lehetetlen a helyzetem.

De ha pl. idejönne és megkérdezné hogy akarok-e vele lenni,ismerkedni,járni,ilyesmi,akkor ha nem is mondanék rögtön igent,de elgondolkodnék.

Most,ezek szerint szeretem még vagy már kiszerettem belőle?Magam se nagyon tudom de..érdekel ti mit gondoltok.

Vajon fogok még szeretni valakit úgy,mint őt,vagy nem valószínű?