Nem ismerek magamra! .38 évesen megy el az eszem?

Mindig is ésszel gondoltam a jövőmre és tudatosan terveztem...jobban bíztam benne mint az érzéseimben.

Most viszont, 38 évesen úgy hiszem elment az eszem. Interneten ismerkedtünk meg. Több akadálya is lenne, ha kapcsolatot szeretnék Vele. Egyik a korkülönbség (én vagyok az idősebb)...második, hogy Ő jelenleg kapcsolatban van (bár annak is van valami oka, hogy megkeresett, és azóta is tartja velem a kontaktot)...és a harmadik a 200km távolság. Az elején folyton ezekkel érveltem, hiszen én mindig az eszemre hallgatok, és tudom, hogy ebből úgysem lehet semmi...stb..--stb. Meg is értette, elfogadta, maradtunk netes-barátok.

Szinte minden nap képet váltunk, imádattal ír, szinte már mindent tudunk egymásról. Teljesen a hétköznapok részeseivé váltunk egymás számára.

Mindennek már három hónapja, és azóta minden nap (a hétvégék kivételével mert akkor nincs lehetőségünk)...hacsak 5 perc szünet is van a munkaidőnkben..."beszélünk" neten.

A mostani hétvégén viszont egészen furcsa érzéseket fedeztem fel magamban. Folyamatosan Ő jár az agyamban, úgy érzem nagyon hiányzik...alig várom, hogy hétfő legyen és tudjunk "beszélni".

Nem tudom ezt az érzést hova tenni magamban. Bele lehet szeretni valakibe úgy, hogy csak képet láttál róla?...vagy ez nem is szerelem, csak valami vágy?

Szeretném is, meg nem is a személyes találkozást. Egyrészt félnék tőle ha mégsem az elképzeléseink szerint alakulna, és csalódás lenne. Ha viszont nagyon jó lenne, akkor meg az elválás lenne nagyon fájdalmas.

Érzett már valaki ilyet?