Miért ragaszkodik ennyire a társadalom az "monogám" kapcsolatokhoz a sokkal logikusabb "kétirányú" kapcsolatok helyett?

"Házasodni meg nem szabad, legfeljebb mindenre kiterjedő házassági szerződedéssel a zsebedben. Mert ha elmúlik a szerelem simán kisemmiz a másik egy jó ügyvéddel"

Azért ugye ezt nem te fogod megmondani azoknak, akik több évet, vagy akár már szinte egy teljes életet leéltek egymás mellett kitartva szeretetben, egymás társaként, a legnehezebb helyzetben is kitartva. :)

Az nem mindegy, hogy mi a cél. Ha egy tökéletes (olyan úgy sincs) házasságot PRÓBÁLSZ meg megélni, és részese lenni, akkor sikerülhet. Ha az elején belesz.rsz az egészbe, akkor meg sikerülni sem fog. Tudod, ha megpróbálod, talán sikerül, talán nem. Ha bele se kezdesz, úgy tuti nem jön össze.

(Hülye példával élve: lehet, hogy a legtöbb ember valamilyen szenvedélybe bele fog esni, mégsem tesszük kötelezővé az alkoholt/cigit/füvet/egyéb drogokat vagy tudatmódosítókat mindenkinek...)

"Ja, de lásd be nem az idilli "tárlálá 100 évig gyütt rálálá rózsaszín a felhő trálálá" világ a reális."

Nem. Szinte minden házasságnak (vagy hosszabb távú együttélésnek) megvan a saját pokla, amit vagy megoldunk, vagy belebukunk.

Sajnos a legtöbb esetben az élet piszok kemény, de az emberi természet is. Mindezek ellenére azt látom a környezetemben, a családomban és azt tapasztalom a saját házasságomban, hogy ha megvan a szeretet, a kitartás, a tisztelet egymás iránt, a másik segítése, támogatása, megértése, akkor komoly esély van rá, hogy egy társsal éljük le az életünk.

Persze lehet egyik ágról a másikra szállni, biztos mindenkinek mások az igényei, elvégre nem vagyunk egyformák.

Kérdező, nem az a te bajod, hogy a nem vagy monogám, az ugye magánügy. De amiket a válásról írsz az nettó hülyeség. Elvált anyuka vagyok, elmondom hogy megy ez. Van egy férjem aki annak ellenére hogy nekem diplomám van, neki meg nincs, jobban keres nálam. Semmi gond, a világ ilyen.

Na most egy válás után mondhatod, hogy mindketten éljenek az eddigi fizetésükből,ne semmizzük ki a férfit, de a gyerek nálam marad, nekem kell gondoskodnom róla. Tehát az én fizumból hirtelen két ember él meg. Családi pótlék, ilyenek elhanyagolható összeg, semmire sem elég.

Tehát a gyerektartás szükséges dolog. Így ha akarnám sem tudnám kiforgatni, mert az a fizetés arányában meghatározott fix százalék.

Elfelezzük ugye a ház értékét (már itt jön a gond, hogy szinte képtelenség két normális méretű lakást venni az árából) és megyünk mindketten egy-egy pici lakásba, ő egyedül én pedig viszem a gyereket, a kutyát és a macskát, mert ugye nincs többé ház, a gyereket meg a válás már amúgy is megviselte, nem kell, hogy szegénynek még a kisállatokról is le kelljen mondania.

Persze, ha úriember, hagyja, hogy mi vegyünk egy rendes lakást és ő megelégszik azzal az 1-2 millával ami marad, de abból ugye nem jut lakásra, ez esetben kisemmiztem igaz? Pedig ő egyedül van, hazamehet az anyjához, bérelhet egy szobát, lakást és vállalhat másodállást, idővel felvehet egy kölcsönt egy lakásra. Én a rendes munkám mellett el kell, hogy döntsem, hogy mi a fontosabb: egy másodállás, hogy amit lehet megadjak a gyerekemnek, vagy az anyai szeretet és együttlét, és hó végén eszünk zsíros kenyeret. Ha késik a gyerektartás fizetésével, akkor persze ez van, én megértem, hogy akadozik a munka nála is, de én a lehetetlennel zsonglőrködöm minden nap, hogy a gyerekem életét élhetővé varázsoljam. Nekem nincs pénzem őt szórakozni vinni, de persze apa két hetenként midig kirukkol valamivel, tehát én vagyok az unalmas, apa az aki moziba, cirkuszba viszi.

Mert ez a hétköznapi élet valósága, és nem tudom, mások hogyan semmizik ki az ártatlan férfiakat, de ha gyerek van nem annak az esélye romlik aki egyedül marad hanem aki a gyereket neveli. Arról nem is beszélve, hogy elvált férfiként neki nagyobb esélye van új párt találni, mint nekem.

És tudod mit? Ennek ellenére nem a házasság intézményében csalódtam, a volt férjem sem rossz ember, csak.....

ő sem volt monogám, én viszont igen. És hiszek abban hogy a válás nem orvosság a problémákra ahogyan fogtöméssel is előbb próbálkozunk, mint foghúzással, de van amikor csak foghúzás segít: ami menthetetlen azt távolítsuk el.

Két ember aki nyitott házasságban él, lehet boldog, ha ezt akarják, bár innentől nem értem magát a házasságot. És két ember aki komolyan veszi a házassági hűséget, a problémák ellenére is lehet boldog. És akkor tanul belőle és lelkileg növekszik általa. És megtanulja hogy mi az a felelősségvállalás, hogyan kell kitartanunk a döntéseink mellett, hogyan lehet és kell boldoggá tenni a számunkra fontos embereket. Persze mindehhez lelki érettség kell.

26os, te bölcs ember lehetsz :)

Kérdező, én szurkolok, hogy találj olyan embert, aki szintén nem monogám, és így boldogan éljetek, de te is próbálj megérteni, és nem elítélni minket, "csökött monogámokat" :)