Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Létezik ilyen? (többi lent) 16/F

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Létezik ilyen? (többi lent) 16/F

Figyelt kérdés
Tavaly suli elején (9.-ben) találkoztam egy lánnyal véletlenszerűen. A barátnőjével volt. Beszélni kezdett velem, láttam, hogy tetszettem neki. Mosolyogtak sugdolóztak rólam, persze hallottam. Aztán másnap már nem láttam, egész évben csak néha. idén már többször látom. Nagyon beleszerettem azon a napon? Csak mert tudom hogy nekem Ő kell, szeretném ha a karjaimban lenne. Egyszer találkoztunk, az is véletlen volt még. Zavarban volt, mellette ültem. Mosolygott nekem :) Olyan szép volt, de most még szebb. Aztán ez a tetszés a részéről elmúlt.. Nem tudtam vele beszélni, mert mindig a barátnőjével van ezért megírtam neki mit érzek. Ő azt mondta ,hogy rá hiába várok, és még kitalálta azt is hogy tetszik neki valaki (persze ez nem igaz). Aztán összejöttem egy lánnyal, akit nem szerettem és ő sem engem, csak attól a lánytól menekültem oda, akit szeretek (talán!?).. Szakítottam ezért a volt barátnőmmel, mert én azt a lányt szerettem előtte, közben és még most is.. Kell nekem, de hát azt írta hiába várok rá. Mit tegyek? Nagyon fontos lenne.. Bocsánat, mert hosszú. Biztos vagyok benne, hogy szeretem, mert ez az érzés.. nem is tudom milyen.. szó szerint belülről esz engem. Ma meg osztálytársam mondta hogy meg@@-ná azt a lányt. nekem ez nagyon rosszul esett, de csak azért mondta, mert állítólag látni rajtam, hogy.. ahogy nézek rá, vagy mi. szeretem? miért? mióta lehet? meg tudom szerezni? hogyan? Ezek a kérdéseim, de legyetek szívesen, nem minden kérdésre egy szót válaszolni

2015. jan. 5. 17:27
1 2
 11/11 Zsákos Csubakka válasza:
Ha legközelebb látod és rád néz és érzed azt, hogy ez rám nézett, és érezted hogy nem létezik hogy bármit teszel nem fog szeretni -> Menj oda ha kell raboltasd el előtte a barátnőjét vagy lökd odébb a rákba ha kell neked a csaj, akkor nehogy már a barátnője miatt ne menj oda.
2015. jan. 5. 23:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!