Mit tudnék csinálni ebben a helyzetben hogy a párom azt mondja nem érez semmit s nem boldog?

Valószínűleg önmagával van baja, amit te nem tudsz megoldani.

A boldogtalansága okát nem árulja el?

Egyáltalán mi baja? Vagy csak nyavalyog?

Ha van valami baja azt mondja meg, igyekezzen változtatni, ha pedig nincs tisztában vele, akkor keressen segítséget, menjen pszichológushoz.

Egy időben én is boldogtalan voltam, de meg tudtam mondani, hogy a párkapcsolatomban ez meg az a baj, továbbá a munkám sem okoz örömet. Pasi kirúgva, más helyen dolgozom, most jól érzem magam.

De ha csak nyávog, akkor azon nem tudsz segíteni.

Kérdezd meg, szerinte mi a boldogság? ha beszélgettek róla, talán kiderül, mi a baja.

http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__egyeb-ker..

"Mikor éjszakában melózok ő nem tud aludni mindig hív vagy ír hogy hamarabb hazamegyek-e!"

Szóval érdeklődik, hogy "véletlenül" nem méssz-e haza korábban! Érdekes, nagyon érdekes!

Azért szokták ezt megkérdezni, hogy tudják, meddig tiszta a levegő egy kis etyepetyére a barátnővel.

Esetleg.

Kérdezgetheti azért hogy nem érsz-e előbb haza, mert hát na... ne legyél hülye.

És az hogy azt mondja boldogtalan, ezzel neked is kicsi lelkiismeret furdalást akar csinálni, hogy ezzel enyhítse a sajátját. Na jó, ez csak egy teória, de én azért utánanéznék a dolgoknak.

Na ez engem is érdekel, mert én meg olyan vagyok, mint a párod. Pont kb. 1 hónapja volt egy iszonyú nagy vitánk a férjemmel, pont emiatt, hogy elmondtam, hogy semmi nem érdekel. Nem tudom jobban leírni. Szeretem őt, én is olyan vagyok, hogy folyton írok neki, hívom, de amikor itthon van, abszolút nem érdekel, de aggódom érte, rossz, hogy nincs itthon. Nem hitte el, hogy nem érdekel semmi. Megkérdezte, hogy mi az életcélom. Másnap sem tudtam rá válaszolni. Egyik pillanatban szeretnék gyereket, házat (egyébként mindkettőn rajta vagyunk), a másik pillanatban meg lezs.rom. Megkérdezte, hogy akkor váljunk el? És azt mondtam, hogy felőlem? Pedig nem gondolom komolyan, de néha olyan érzésem van, hogy jobb lenne fel sem kelni. De másnap meg már nevetek és tervezem a jövőt, aztán pár hét múlva megint befordulok.

Ez évek óta így van sajnos, mindenben a rosszat látom meg, a kis dolgoknak sem tudok már örülni. Egyedül ő jelent nekem mindent, mégsem érzem azt, hogy tudna segíteni. És nem tudom mitől van. Ha elhagyna, belehalnék, mert nagyon szeretem, de néha azt érzem, hogy boldogtalan vagyok, de nem miatta van, mert mással is ezt érezném.

Ez már odáig fajult, hogy sírva a fejemhez vágta, hogy nem az a lány vagyok, akit elvett és akibe beleszerettem, sajnos sokat híztam, ezt is életében először durván a fejemhez vágta, csak hogy valami érzelmet lásson rajtam, és csak annyit mondtam, hogy abszolút nem érdekel a véleménye. Pedig hogyne érdekelne, de valahogy mégsem, azóta mégis ezen jár az agyam. És ő nem hibás, hiszen az elmúlt 7 évben csak előnyére változott, én még sem érzem magam teljesnek.

Lehet, hogy igaza van, és a külsőmön kéne változtatni, vagy egyszerűen csak beleuntam abba, hogy munka, lakás, munka lakás. Persze, járunk szórakozni, de úgy érzem, hogy valami hiányzik az életemből.

Amikor egyedül vagyok, akkor meg sokat sírok. Már azon agyalok, hogy szakemberhez fordulok, mert ez már olyan, mint a depresszió vagy egy nagyon durva elmebaj kezdete, és nem akarom őt tönkre tenni, tudom, hogy ennél többet érdemel.

Na ez most jó hosszúra sikerült, mindenkitől elnézést, lehet, hogy nem is a kérdésre válaszoltam, de kb ezt érzem én is. Úgyhogy várom én is a kérdésedre a válaszokat, hátha én is találok megoldást.