Öngyilkosság. Szerintetek jó kiút?

Szia!!!! Meg ne tedd!!! Én egyáltalán nem ítéllek el emiatt, hogy most így érzel, de lenne egy érdekes sztorim mindenki számára.

Nem vagyok már fiatal, de élénken él bennem a fiatalságom, sőt, ma is annak érzem magam. 1998-ban, 26 évesen megismertem életem nagy szerelmét. A lány pár hónap múlva töltötte a 18-at. Voltak már barátnőim, kapcsolataim, de korántsem volt egyik sem akkora flash, mint ez a kapcsolat. Az, amikor fülig szerelmes vagy, amikor nem "csajozol", hanem szinte eggyé akarsz válni valakivel. Amikor Te magad önkéntesen adsz fel sok pasis szokásodat, hogy vele lehess és úgy érzed, hogy vele akarod leélni az életed további részét. És akkor képzeld el, hogy amikor ez az állapot évek alatt sem változik. Nemhogy az első 7 év után, amit sokan kritikus időnek tartanak, hanem tovább is megy a dolog. Amikor azt érzed, hogy tökéletes az életed. Amikor a párkapcsolaton belüli konfliktus nagyon ritka, amikor fél szavakból is megértitek egymást. Amikor azt érzed, hogy a másik is ugyanúgy van veled, mint te ővele. Nekem megadatott ez az érzés. A szerelem és a tökéletes meghitt szeretet együttese. Csodálatos karácsonyok, nagyszerű ünnepek, nyaralások, programok, a hétköznapok bearanyozása stb. Elnézést a sok ömlengésért, de ez kellett ahhoz, hogy kifejezzem mindazt, amit ez a kapcsolat jelentett nekem. Azt az érzést, amit a korábbi "csajaim" mellett nem éltem meg.

2011-ben egyszercsak észrveszem rajta, hogy kezd fagyos és furcsa lenni velem, de hiába kérdeztem, hogy mi baj, hogy beszéljünk, amúgy sem voltam sosem az a faskalap típusú pasi, aki nem akarja belátni, ha téved, mindig mondtam neki, hogy vesse bátran a szememre ha hibázom, mert akkor tudom, hogy merre induljak a változtatásokban, stb. De nem. Egy szép napon azzal jött haza, hogy érdemes-e folytatni ezt a langyosvizet. Na elmondjam mit éreztem? Kb azt, mintha most tudnád meg, hogy a Föld nem gömbölyű, vagy azt, hogy nincs gravitáció. Az a kognitív disszonancia, amikor egy világ omlik össze, amikor az a paradigma, amiben hittél, alapjaiban dől össze. Kibírhatatlan volt. Nem tudtam mit kezdeni. Pedig akkor el sem ment még csak makrancozott és azt mondta, hogy tartsunk szünetet. Ekkor 13 éve tartott a kapcsolatunk.

Először elkezdtem mindenféle párkapcsolatmentő pszicho-izé dolgot olvasni, kipróbáltam a "Szerelempróba" 40 napos kapcsolatmentését is és folyamatosan magamba néztem és marcangoltam magam, hogy mit rontottam el. Aztán elvittem étterembe, sokat próbáltam a kedvébe járni, de nem volt sok eredménye. Egyszer elszakadt a cérna és kifakadtam, akkor szinte mint aki alig várta az ürügyet, felpakolta a kutyákat és hazament az anyjához. (Előtte már az anyjánál aludt, tehát délután megjött, ettünk, kutyaséta, aztán ment anyjához, reggel hozta a kutyákat, ment dolgozni stb). No ekkor viszont 4-5 napra teljesen megszakadt a kapcsolat vele. De aztán ő nem bírta ki és hívott telefonon. Akkor megint kezdődött ez a kétlakiság. Majd egyszercsak azt mondta, hogy ne haragudjak rá, hülye volt és visszaköltözött ide.

Node amíg nem volt itt én is volt, hogy beültem a kocsiba és kétszáz fölött száguldoztam a sima országutakon és voltak ilyen kényszerképzeteim, hogy mi lenne ha...

Aztán mikor visszajött, akkor jó lett a dolog, de csak másfél évig tartott. Tavaly ilyenkor kezdődött ugyanaz a basszkolódás és tartott augusztus végéig, mikoris szépen végleg itthagyott, pár héttel a 15. évfordulónk után.

Na ez olyan volt, mint amikor egy épphogy begyógyult sebet feltépsz, de immáron mélyebben felszakad a dolog.

Én teljesen depressziós lettem. Kb tíz kilót fogytam és gyakorlatilag majdnem alkoholista lettem. Nagyon sokszor éreztem azt egy-egy gyógyszer és pia kombó után, hogy bárcsak fel sem ébrednék.

Rengetegszer gondoltam az öngyilkosságra ugyan, de nem lettem volna képes rá.

Ma egy 42 éves, 8 hónapja szingli fickó vagyok. Visszaemlékezvén az elmúlt 8 hónapra. Ma már semmiképpen nem fogadnám vissza őt. Pedig életem nagy szerelme volt, akinek odaadtam a férfikorom legszebb 15 évét. Nagyon elbánt velem, nagyon kikészített. És most, pár hete tudtam meg, hogy bizony 2011-ben ő nem elbizonytalanodott velem kapcsolatban, hanem egyik fasról a másikra röpködött a munkahelyén. Én itthon ültem jámbor pofával a kutyákkal és ő meg ment vissza este "túlórázni" a munkahelyére.

Na ennél nagyon nincs már lejjebb. Ha ezt megtudom még 11-ben, akkor bármennyire is fáj, de úgy kiraktam volna, mint macskát szarni. Így tulajdonképpen még bebiztosítottam bő két év szívást magamnak. Tavaly tavasszal megint dugni járt a melóhelyre, csak mással, mint korábban. Ez azért érdekes volt megtudni kb 7 hónappal a szakításunkat követően.

Konklúzió: amióta elment és pár hónap depi után elkezdtem újra felépíteni az életemet, szinte többet éltem, mint előtte sok éven át. Annyi buli, autós találkozó, tivornyák, élvezkedések, programok jutottak ki nekem, hogy az csuda. Rengeteg új haver, sok-sok régi, már lekopott barátság újraéledése stb stb.

Járok egy terapeutához, aki konkrétan megkérdezte, hogy felemelt-e vagy lehúzott-e ez a kapcsolat. És be kell látnom, hogy sokkal többet képzeltem bele, mint ami valójában volt.

Ha kinyírom magam tavaly, amikor elhagyott, akkor:

Nem éltem volna meg, hogy egy régi baráti körben, amikor újra felbukkanok, akkor nagyon örülnek nekem.

Nem lett volna annyi közös program a barátaimmal, mint amennyi volt.

Nem jutottam volna el annyi buliba, mint azóta.

Nem cseréltem volna le az autómat és kerültem volna bele egy másik körbe, egy csomó új barátsággal.

Nem tapasztaltam volna meg, hogy lefogyva, kicserélve a teljes ruhatáramat milyen ez a teljesen megújult új én, aki vagyok.

Sok szempontból kezd beindulni az életem, még egzisztenciálisan is jobban vagyok, mint akkor, amíg együtt voltunk.

Konklúzió: legyen akkora az egónk, hogy ne akarjunk megváltozni valaki miatt. Akkor ő nem Téged szeret, hanem egy rád vetített képet. SZelektálni kell, hogy ki az, aki rászolgál az idődre, az életedre, Te magadra. Sosem éljünk illúzióban a kapcsolatunkat illetően. Ha egyszer megromlott, akkor elvész a bizalom. Bennem is elveszett. Már három évvel ezelőtt elvesztette a bizalmamat a csaj. Ha megöljük magunkat, akkor sok új dolog megtapasztalásától fogunk elesni. Sajnos a fájdalmat is meg kellett élnem ahhoz, hogy ezeket kinyilatkoztathassam. Megtanultam egy életre, hogy nem szabad magunkat ennyire beletenni egy kapcsolatba. Meg kell őrizni az egónk egy darabkáját. Én súlyos veszteségeket is megéltem emiatt, anyagilag és érzelmileg is. Mára túl vagyok rajta, ma már nyitott vagyok bármire, de nem is vágyom komoly elköteleződésre.

Az öngyilkossághoz annyit, hogy ne alázzuk meg már magunkat ennyire egy olyan ember miatt, aki azt nem érdemli meg, hogy itt görnydjek a gép előtt és egy órán át írjak egy regényt a gyakorikerdesek-re.

Szóval Barátom! Nézd úgy, hogy kaptál egy új életet. Én 15 év ellenére talpra álltam, fog ez menni Neked is.

HA AZ ÉLET MEGKÍNÁL CITROMMAL, KÉRJ HOZZÁ TEQUILÁT!!! :D :D :D

velem ugyanez előfordult,csak én lány vagyok...

elgondolkoztam az élet dolgain és azt gondoltam hogy senkinek nem kell egy kis hülye gyerek aki dob minden feltétel nélkül.Szeresd azt aki tényleg szeret de legfőképp a családodat.Gondolj bele hogy mi történne a csaladoddal/haverjaiddal...

Ilyen kis hülye sz*rcsimbók miatt nem kell öngyilkosnek lenni..hidd el mindig a jobbik győz..

te találsz nálla 10000 szer jobbat ő pedig egyedül fog maradni mert az ilyen ezt érdenli...az élet kicsit néhéz de ha jól játszod akkor igaszságos :)

A 13-as (hosszú) válasz írója vagyok. Igaza van a lánynak is, aki beírta, hogy egy ilyen miatt nem szabad feladni.

Érdekes ez az öngyilkosság megítélés téma. Sokan tartják gyávaságnak, megfutamodásnak stb stb. Én ugyan nem hiszem, hogy az életem majd az önkezem által fog véget érni, mégha néha volt is, hogy felszínesen eljátszottam a gondolatával, de nem ítélem el azokat, akiknek megfordul a fejükben. Sokkal inkább azt mondom, hogy milyen szar lehetett neki, hogy már ezt is bevállalta. Illetve a másik, hogy ez nem megfutamodás, hanem szembefordulás. Saját hatáskörben meghozott döntés, hogy ha már "nehéz az élet", akkor ezt a nehezet mennyire kérjük magunknak. Se ezzel együtt, ezek csak elméleti dolgok a részemről. Szerintem is nagyon jó dolog élni, igyekezni kell mindig a legjobbat kihozni belőle. Amire tudunk hatni, arra hassunk, amire nem, arra ne pazaroljuk az energiánkat.

És a tequila és citrom példabeszédem alapján valóban jó módszer néha megfordítani a dolgokat és másképp hozzáálva kihozni belőle azt, ami NEKÜNK jó lehet belőle.