Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Két szék között a pad alá? Ti...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Két szék között a pad alá? Ti mit tennétek a helyemben?

Figyelt kérdés

Pár napja jöttem össze az első barátommal. Én tulajdonképpen nem is akartam, de ő nagyon erőszakos. Amikor megcsókol nem érzek semmit, csak azt, hogy ez rettenetesen kínos, undorító és alig várom, hogy vége legyen. Ettől függetlenül a srác nagyon aranyos, vicces és jófej, azt is szeretem, ha megölel, de feláll a szőr a hátamon a csókolózástól.

Közben egyre közelebb kerülünk egymáshoz egy fiúval az új osztályomból (ahova nemrég kerültem). Már az első pillanatban, amikor megláttam, olyan furcsán éreztem magam és ez azóta csak fokozódik. Minden órán egymás mellett ülünk, minden szünetben együtt vagyunk, és ha esetleg mások is vannak körülöttünk, akkor elhív magával valahova, hogy kettesben legyünk. Ő elég félénk, de most áthívott magukhoz, hogy tanuljunk együtt (nem lesz otthon senki rajtunk kívül). Nem tudja, hogy foglalt vagyok (ezt még senki nem tudja).

Úgy érzem, hogy megcsókolni őt a világ legkirályabb dolga lenne. Nem akarok megbántani, fájdalmat, csalódást okozni senkinek és önmagamat sem szeretném becsapni vagy alárendelni valakinek.



2014. jan. 7. 05:30
1 2 3
 11/21 menta34 ***** válasza:
63%

Szarért kell lefikázni minden kérdezőt?

Ugyan ilyen a legtöbb korabeli lány is, csak ő leírta őszintén... :)


Kérdező! Szerintem a pár napos barátodat tereld barát zónába (ha igazán korrekt vagy még az együtt tanulás előtt) és nézd meg mit tud a padtárs.

2014. jan. 7. 07:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 anonim ***** válasza:

És ha két szék közül a pad alá, akkor mi van?

Vagy ha nem jön össze azzal, aki tetszik, megtartanád talonban azt, akivel undorító smárolni, csak azért, hogy nehogy egyedül maradj?

2014. jan. 7. 07:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:
Menta: Az összes korabeli lány, aki ilyen pont ugyan ezt kapná, mert ezt érdemlik. Nem gondolkodnak, csak mennek előre, mint moly a fényre.
2014. jan. 7. 07:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:
üdv a felnőttek közt akkor. Szedd össze magad, oltsd le 1-est (ha nem akarsz sunyulni előtte) és 2-essel meg élvezd a dolgokat, amíg lehet.
2014. jan. 7. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. Ha bárki is azt hiszi, egy eszetlen tinifruska vagyok annak üzenném, hogy először taln meg kéne ismerni és csak utána ítélkezni felettem. Jópár évig beteg voltam és amig a barátnőim összejöttek az első barátaikkal én orvosokhoz jártam és kórházakban feküdtem. Nemrég gyógyultam meg és olyan dolgokat tapasztalok meg amikről sosem hittem, hogy megtapasztalhatom. Bizonytalan vagyok de ugyanakkor boldog is. 17 éves vagyok most.:)
2014. jan. 7. 18:26
 16/21 anonim válasza:
Figyelj nincs para . Mondd meg az "előző" barátodnak hogy ez neked így nemmegy meg minden szoval a lényeg legyél hozzá őszinte. Aztán ne rögtön de kezdj el szorosabb kapcsolatot teremteni a másik csávóval. Ennyi De azt nemlehet hogy elmondod a mostani barátodnak és utána rögtön jóba vagytok kel neki idő de aztán megint mehet az együtt lógás énis voltam már ebben a cipőben.. :)
2014. jan. 7. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 anonim ***** válasza:

"Ugyan ilyen a legtöbb korabeli lány is, csak ő leírta őszintén."


Én is voltam annyi idős mint ő, mégsem voltam ilyen. Sem a barátnőim nagy része.

2014. jan. 7. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 A kérdező kommentje:
Oh, fogalmam nem volt róla, hogy ilyen durva hiányosságokkal szenvednék. Úgy látszik a 142-es IQ nem mindenre ad garanciát.
2014. jan. 8. 04:25
 19/21 anonim ***** válasza:

Köszönöm szépen Neked, hogy még egyszer publikussá tettél magadtól egy-két mondatot ezen a hajnali órán!

nevetőrohamot kaptam. ^^

2014. jan. 8. 04:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 A kérdező kommentje:
??? eleget szégyelltem azt, aki vagyok. megfogadtam, hogy többet nem teszem. de kicsit kezd offtopic lenni a társalgás. mindegy. ma találkozom a sráccal. lesz, ami lesz. akkor is megmondom a másiknak, hogy nem vonzódom hozzá.
2014. jan. 8. 08:27
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!