Szerintetek mit tegyek? Szeretem, de úgyérzem mégsem.

Azért írok most nektek, mert egyszerűen nem merek nem anonim kérdést feltenni az ismeröseimnek vagy a szüleimnek. A történetem a következő. Gimnázium első évében egy kettő hónap után találkoztam egy lányjal aki mindenkinél jobban tetszett és ez kölcsönös volt. Kiderült hogy szinte mindenben hasonlítunk, hihetetlen mennyiségű közös dolog van bennünk. Eddig ez egy tök jó love story olyan szinten hogy mi voltunk rengeteg embernek a minta pár. Én mindig is érzékeny ember voltam, bár annyira sohasem mint a barátnőm, de mindennél többet jelentet hogy boldog legyen ezért mindig kedveskedtem neki. Pár hónap után rengeteg dolog kiderült róla, de olyanok amiket hónapokig emésztettem, de mégsem szakítottam vele mert szerettem. Az első félévet és a "félévfordulót" meg probáltam varázslatosá varázsolni neki, amitől persze csak mégjobban kötödött hozzám. A világ szinte mintha megszűnt volna körülöttünk. Hanyagoltuk a barátokat suli után 3 óráig együtt voltunk, hazamentünk tanultunk és utána egyből skype lefekvésig napi 6-7 óra skype. A barátaim még megvannak félig meddig, de hobbim már abszólút nincs. Ő mostanában nagyon nyűgös hogy nincsenek barátai, mert annyi időt volt velem hogy őket elvesztette ez alatt. Most november végén lesz az évfordulónk, és én mostmár rájöttem, hogy azért nyűglődik mert ahogy szépen elmúlt a szerelem és szeretet vette át a helyét kinyílt a szemünk. Mintha házasok lennénkm illetve inkább ő. Neki tényleg eltűntek a jó barátai :( Egyértelműen leesett hogy nekem kell a támaszának lennem, annak akivel mindent megbeszél. Én viszont nem érzem magam ehhez elég érettnek. Másrészt meg teljesen más hogy állunk hozzá a kapcsolatokhoz. Neki volt előttem rengeteg barátja több aktusa is(nagy káromra) És megérezte már azt is hogy milyen ha dobják, illetve milyen csak kavarni. Nekem ezekről fogalmam sincs. Egyből belenyúltam a mézbe. Ő volt az első csókom, aktusom, nagy szerelmem. Most hogy itt állunk ezen a nagy határonm úgyérzem menekülnöm kell, mert ha nem teszem örökre itt maradok. De nem tudok elmenni. Még mindig szerettem, és ez emészt engem napok óta. Felfordul a gyomrom, ha arra gondolok hogy emiatt sír vagy szenved. Nem tudnám neki megmondani, így viszont én fogok szenvedni. Tehetetlen vagyok... Köszönöm ha ezt végig olvastad, és kiváncsian várom a véleményed, szerinted mi lenne helyes.