Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megcsaltam a párom! Hogyan kezeljem a szituációt? (több lent)
A barátnőmmel másfél éve vagyok együtt kerek egészében. Tavaly kezdődött, szerelem volt első látásra. Nagyon jól elvoltunk, SOHA nem veszekedtünk, és imádtuk egymást. Eközben sok lány próbálkozott (számszerint: 5). De én hűséges voltam. Még ha buliba is voltam haverokkal, mikor a barátnőm nem jött velem, ott is helyesen viselkedtem. Ám nyáron aztán beütött a ménkű. ELmentünk egy kirándulásra, ahol ottvolt egy lány ismerősöm. 3 napos volt a kirándulás.Barátnőm nemjött. Igazából abszolut nem közeledtem felé, de Ő igen.
Este kicsit piáltunk és megcsókolt. És hát, borzasztóan röstellem, de nem ellenkeztem, és ezekután pettingeltünk. Nem történt több. És itt jöna legdurvább: Másnap este is ugyanaz, viszont harmadnap este már nemengedtem neki. Mondanom sem kell, rettentően nagy volt a bűntudatom. Egyszerűen nemtudtam aludni.. Majd mikor hazaértünk nembeszéltem ezzel a lánnyal. De a bűntudat elviselhetetlen volt. És már nagyon nagyon rossznak éreztem magam, olyannak akit a a barátnőm nem érdemel meg. Ezért szakíottam vele, de utána még rosszabb lett.. Egy hétig kegyetlen rosszul éreztem magam, s akkor elhatároztam, hogy helyrehozom. ELmentem a barátnőmhöz és bocsánatot kértem, vittem neki virágot, irtam neki verset, gitároztam neki, és a lelke kitettem. Bár úgy gondoltam az Én lelki békém érdekében nemgázolok a szivébe és nemmondom el neki hogy mi történt azona 3 napon. Visszafogadott.. Azóta jobban szeretem és becsülöm mint valaha, úgy érzem Ő az igazi! Éjjel nappal keresem, írok neki, vele vagyok. Már enyhül a bűntudat és nemis fog kiderülni ha nem dumálok neki róla, viszont még néha mindig szarnak érzem maga. S ez jogos is.. Hiszen iylet nemtehet az ember akivel komolyra tervez, de sajnos megtörtént, azóta is próbálkoztak lányok, viszont mindet elutasítottam. A másik lánnyal nem beszélek, mégegyszer nemfordul elő, hiszen már ismerem a határaim,eltökélt vagyok. Ti elmondanátok a helyemben? Vagy elmúlik valaha a lelkiismeretfurdalásom? OLyanok válaszát kérem akik áttudják érezni a szitut és értelmesen hozzátudnak szólni! Bármi pontosítás kell, azt is irjátok le!
Mivel ennyire megbántad és próbálsz jobb ember lenni, azt mondom, hogy ne mondd el neki.
A bűntudatod nem fog enyhülni, de akkor sem enyhülne, ha elmondanád neki. Amiről a másik nem tud, az nem fáj...
Viszont többet ilyent ne csinálj!
23/L
Mindenesetre nem szép dolog,amit tettél.
Én sosem tudnám megcsalni a párom,remélem ő sem engem.Viszont ha kiderülne,hogy megcsalt,azt nem hiszem,hogy megtudnám neki valaha bocsátani,hiszen nem bíznék már benne sosem...Én elvárom az őszinteséget,mivel én is ezt vallom.
Mivel lelkiismeretes vagy,nehezen fog enyhülni,és lehet időnként vissza-vissza tér majd.Remélem fel tudod dolgozni.
Egyszer én is elmentem egy haverommal egy hosszú hétvégére, ahol minden volt. 5 éve volt barátnője, kb 2 éve éltek együtt. A dolog hamar kiderült. Többet nem voltam a sráccal, ő talán mással se. Ők azóta összeházasodtak, s van két gyerekük.
Szóval egyszer lehet hibázni, és meg lehet bocsájtani. Te pedig őszintén megbántad, és ez nagyon pozitív.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!