Szerintetek van jövőnk? Lásd lenn. (hosszú! )

Sziasztok!

20/l vagyok, és 3 éve együtt vagyok egy nagyszerű pasival. Nem valami csúcspasi külsőre, de nem is rossz, viszont nagyon intelligens (engem főleg ezzel fogott meg), és tényleg nagyszerű ember, nagyon szeret, mindig mellettem áll, segít ahol tud, támogat, tényleg mindent megtesz értem, néha meg is rémít, hogy mennyire rólam szól az élete. Az egyetlen probléma, hogy 36 éves... Nem házas vagy elvált, ilyen gond nincs, van egzisztenciája, munkája lakása autója stb.

Amikor összejöttünk volt egy menyasszonya, akivel távkapcsolatban élt, és nem is túl nagy harmóniában. Néha egy-egy hétvégére elutazott hozzá, ami akkor engem mindig nagyon megviselt. Nem szerette igazán a nőt (aki eléggé kihasználta és szerintem csalta is), de nem volt elég karakán hogy kidobja, hanem inkább megvárta amíg a csaj szakított vele. Leginkább kötelességtudatból maradt mellette. Ez engem eléggé bántott, de akkor nagyon szerelmes voltam belé, és túltettem magam ezen. Ő lett az első komoly kapcsolatom, a szüzességem is neki adtam. Végül a csajjal vége lett és mi hivatalosan is összejöttünk.

Az utóbbi időben viszont én egyre inkább kétesnek érzem a jövőt. A nagy szerelem elmúlt, és egyre több téren veszem észre, hogy az életünk nem igazán mozog egy síkon. Az egyetemi társaságba nem vihetem el, bulizni nem járhat velem (dolgozik, meg amúgy sem lenne kompatibilis a társasággal). Mások a céljaink is, én még nem gondolkodom házasságban, még nem férjet keresek, pedig tudom, hogy nála jobbat egész biztosan nem fogok találni soha. Nagyon szeretem továbbra is, vágyom a társaságára, hiányzik ha nem vagyunk együtt - de egyre többször tetszenek meg más pasik, és nehéz ellenállnom, hogy ne lépjek félre. (Egyszer nem is álltam ellen, és belementem egy egyszeri kalandba - ezt megbeszéltük és megbocsátott nekem.) Hiányzik a szabadság , hogy élhessem a huszonévesek életét, bulizhassak, táncolhassak és élvezhessem az életet - és ezt mellette nehéz. (Most nemrég egy hetet végigbuliztam egy egyetemi társasággal vidéken, és fantasztikusan éreztem magam, bár a bulik hevében becsúszott néhány csók néhány pasival, komolyan nem léptem félre - de őt ez így is eléggé megviselte - hozzá kell tennem, épp a beteg apját ápolta közben otthon, úgyhogy tényleg nem volt ez szép tőlem. De ő ezt is megbocsátotta, bár jelezte, hogy ha ez folytatódik, akkor nehéz lesz tolerálnia.)

Már fél éve őrlődök ebben a helyzetben. Nagyon szeretem, és a boldogsága nagyon fontos nekem, és tudom hogy nélkülem nem lenne boldog. Talán ha mással lenne az - de amíg együtt vagyunk, ő biztos nem fog mást keresni. 3 év után is olyan szerelmes belém mint egy kamasz, néha magam is csodálkozom hogy miket megtesz értem, más pasi már rég kiakadt volna vagy kidobott volna... És ami a legfontosabb, ő engem így szeret ahogy vagyok, teljességgel elfogad, minden hibámmal és öntörvényűségemmel együtt.

Úgy érzem ő az ideális pasi, csak rosszkor találkoztunk, vagy rossz az életszakaszaink közti arány. Ha 25 évesen találkoznék vele úgy hogy ő akkor lenne ennyi idős, azonnal férjhez mennék hozzá. Ő nem erőlteti a házasságot, azt mondja megvár. De én egyre inkább úgy érzem, hogy a kiteljesedéshez mással is kellene kapcsolatban lennem, vagy nem is tudom... Ha most szakítok vele, nem hiszem hogy megvárna, vagy ha nem is lenne még nős 5 év múlva, nem tudom/hiszem hogy visszafogadna úgy hogy én közben "kipróbáltam" pár más pasit... Úgy viszont mindenképp olyan kincset vesztenék el örökre, amilyet biztos nem találok újra soha sehol... Így viszont, bár nagyon szeretem, úgy érzem csak bántani fogom, amit semmiképp se akarok... Nem beszélve arról, hogy én se vagyok így teljesen boldog...

Van ebből egyáltalán valami kiút? Vagy nekem kellene megváltoznom, jobban megbecsülni amit kaptam a sorstól? Tudom hogy nehéz ilyen embert találni manapság...

Kérem, mellőzzétek a r*bancozást és hasonlókat, komoly és segítő szándékú véleményeket várok... Köszönöm!