Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megéri megtartani ezt a kapcsolatot? 20F, de főként lányok véleményére lennék kíváncsi.
Főként a lányok véleményére lennék kíváncsi, mert a fiúkét nagy részbe sejtem, hogy mi lenne.
Megéri csak azért megtartani egy kapcsolatot, mert néhány igen nemes tulajdonsága vannak a barátnőmnek.
Ezek a barátnőm tulajdonságai:szép, őszinte, nem titkolózó, nem kétszínű, nem pénzmániás(nem érdekli, hogy mennyi pénze van a partnernek), nem munkamániás(ez inkább rám vagy rám lesz jellemző azt hiszem), nem szórja a pénzt, nem plázacica, titoktartó, nem tisztaságmániás de a rendet szereti, elegáns ruhában de nem méregdrága ruhákat hord, nem csinál balhét, ha nem tudunk minden héten találkozni, nem féltékenykedő, és nem zavarja ha alkalmanként haverhoz megyek át amikor pl vele is lehetnék, valamint az is pozitív tulajdonsága, mivel ez nem valami általános szerintem, hogy érdekli z ezotéria, ami engem is(nem szeretnék olyas valakivel lenni aki ki nem állhatja), emellett hasonló az elképzelésünk, hogy hogyan szeretnénk a taníttatni a saját gyerekünket(távoli kép, de külön-külön feltételezve mit terveznénk), nem akar korlátozni a saját elképzelt karrierem megvalósításában, nem alkoholizál, nem dohányzik, és egyéb káros szenvedélyt sem folytat.
Ezek elég sok pozitív tulajdonságok, és ez alapján azt mondanám, hogy tökéletes kapcsolat.
ÉS pont ezért vagyok dilemmában, és hatalmas belső vívódásban, mert ezzel szembe túl sok olyan negatív tulajdonsága van ami eléggé zavar, csak épp az a problémám hogy nem tudom mennyire.
A legnagyobb baj, hogy ő 100% ban humán, én meg 90% ban reálos beállítású vagyok, ami engem érdekel az őt nem, ami meg őt az pedig engem nem. Így túl sok közös témánk nincs is, de igazából mind a ketten csöndesen jól elvan ember vagyunk, egyikőnk sem egy szószátyár.
Ami engem nagyon zavar, hogy neki nincsen semmi életcélja, nem akar semmit az élettől, soha nem tervez előre, de a jelenbe sem igazán tudja, hogy mit akar, nem akar semmit, ezzel ellentétben, én mindig előre tervezek, sőt talán az a baj, hogy én meg kb a jövőben élek főként, távlatokba látok, de a jelenbe is szeretnék többé-kevésbé élni.
A másik hatalmas ellentét forrás, hogy őt minden középkori dolog érdekel, leragadt kb a 15.sz-ban, de semmi ami mai, mindent régimódian képzel el, és nem érdekli semmi ami modern, kimondottan nem szereti, ezzel ellentétben, én meg a 22.sz-ban élek, engem a modern technika, a modern világ érdekel, sőt inkább a futurikus.
Zavar, hogy 23 éves létére, annyira nem ért a reálos dolgokhoz, hogy nem tud 2 számot írásban összeszorozni, nem érdekli semmi technika minden műszaki dologból kb jó neki a legolcsóbb legócskább, én meg pont az ellenkezője.
Én pl nagyon utáltam a törit, ő pedig annyira töris beállítású, hogy kb másról sem tud beszélni, minden a történelemhez lyukad ki.
Zavar, hogy én annyi sok minden közös programot képzeltem el a jövőbeli partneremmel, de még csak az alap dolgokat sem lehet vele csinálni. Pl nem tud biciklizni(ez nem lenne baj, de nem érdekli és nem is akarná megtanulni)-pedig én szívesen tekernék, nem tud úszni(hasonlóan esze ágába sincs megtanulni) pedig én imádok úszni, az ég adta világon semmilyen társasjátékra nem képes, vagy nem tud vagy nem akar, vagy csak nem érdekli, de még amőbázni, torpedózni, akármilyen kártyajátékot sem lehet vele játszani, mert szó szerint szarik minden szabályra és úgy tesz mintha annyira retardált lenne, hogy pl(csak 1 pl a végtelen agyamat eldobom hülyeségei közül) képtelen felfogni hogy ha 3ad dob, akkor 3-at kell lépni és nem 1-et vagy 6-ot, vagy annyit amennyit éppen a keze elmozdul.
Én mindig is szerettem túrázni, ő nincsen ellene, de annyira pocsék fizikuma van(soha nem sportolt-utál mindent ami kifárasztja, vagy megizzasztja, még 1 füzet helyett is csak pár lappal jár iskolába mert az könnyebb-), hogy kb képtelenség vele akármilyen túrát szervezni, mert semmit sem bír szusszal, pedig én szeretek túrázni, mozogni(nem vagyok egy sportman, de amit ő csinál az már azért tényleg túlzás)
Nyáron ha már egyszerűen hiába mentünk el közösen valahova, egyszerűen egész nap mást sem csinált, mint a semmit, mert ilyen melegbe nem lehet semmit csinálni, és csak átaludta az egész napot, és csak 5-6 után volt hajlandó kimozdulni.
Az is zavar, hogy tériszonyos, mert én pl nem vagyok az, sokat vagyok magasban, mivel anyu munkájában sokszor segítek ott pedig már megszoktam a magasságot, és szeretem a magasságot, nagyon szeretem a repülőket, kilátókat, magas strandi csúszdát, stb, de vele semmit nem lehet csinálni, mert nem, ő tériszonyos.
Zavar, hogy túl negatívan látja a világot, összeesküvés elméletek tucatjai zúdítja mindig rám, amik lehet igazak, lehet túlzás, de akkor sem lehet úgy élni, hogy egyszerűen azt magyarázod be, hogy kb már nincs is értelme élni, úgy sem mehetünk semmire, ha nem vagyunk befolyásos zsidók, cigányok, vagy politikusok(kicsit sem rasszista).
Ami pedig még zavar, hogy kicsit előre gondolva, és pl nagyon szeretem a gyerekeket, és arról is megvan az elképzelésem, hogy hogyan szeretném közösen nevelni majd ha lesz sajátom, ez az elképzelés hasonlít az övéhez, csak éppen ő utoája a gyerekeket, és tudja, hogy őt rosszul nevelték, és nem is akarná nevelni a sajátját, csinálja majd az a párja, és azt se tudja, hogy akar-e egyáltalán gyereket.(Pl az is zavar, hogy mindig úgy beszél mintha nem is lennék, és feltételes módon beszél saját magáról, semmi olyan utalás, hogy amiről éppen beszél az jelenleg a mi közös jövőnk lenne).
Ja és természetesen nem tud mosni se, főzni se(fél minden késtől, és minden folyadéktól ami forrásba van -a tésztát is úgy próbálja megfőzni, hogy beleteszi a hideg vízbe és azzal együtt forralja föl-), és még vannak negatív tulajdonságai, szokásai(pl: fél a kicsit nagyobb labdáktól-legtöbb labdajáték kilőve-, és annyira nem ért a számítógépekhez, hogy nem viccelek szó szerint nem tudja, hogy mi az a ctrl+c és ctrl+v, hiába mutattam, meg durcázott hogy hagyjam ilyenekkel békén ő ezt nem érti és nem is akarja.), de éppen eleget írtam már le.
Én alapjába véve vidám jó kedélyű ember vagyok, de már attól tartok, hogy ha vele maradnék, akkor el fogok fásulni.
Mindig is hajlandó voltam a változásra, szívesen tanulnék meg bármit ha mondjuk a partneremnek lennének olyan hobbijai, amihez én nem annyira értek, én alapjáratba véve a megszokott dolgokat szeretem, de mégis hajlandó vagyok a változásra, szeretek mindig mindenhol és mindenkinek megfelelni, és a partneremmel szeretnék sok mindent kipróbálni, de látom , hogy vele kb mindent amit elképzeltem mint boldog vidám kapcsolat, és család, felejthetem el, mert őt nemes egyszerűséggel nem érdekli.
Isten igazából ezek után gondolhatjátok, hogy szerelmesnek erős túlzás hogy az lennék, inkább csak simán szeretem, mert alapjába véve egy rendes ember, csak semmi komoly dologról ne akarjak vele beszélni, vagy csinálni, mert nagyon könnyen vagy felhúzom magam miatta, vagy ő vágja be a durcát, vagy ingerülten kierőszakolja a másikból amit ő akar(bárcsak akarna valamit), általában inkább amit nem akar.
Ami kiegészíti az egészet hogy én 20 éves fiú (bak|8% kolerikus,12%melankónikus,20%szangvinikus,60%flegmatikus) vagyok ő pedig egy 23 éves lány(halak|60%kolerikus,25%flegmatikus,7%melankónikus,8%szangvinikus), de agyilag és megtálisan messze van a 18-tól is, amennyeinek kinéz.
Interneten ismerkedtünk meg, nekem ő az első barátnőm, és nem vagyok olyan aki könnyen fölad bármit(vele erősen ellentétben, bár ebben az esetbe ő is ilyen, az élet többi területén egyáltalán nem kitartó).
Az a probléma, hogy én egy elég jó iskolákban tanultam, és mindig rendes emberek vettek körül, és ahhoz is szoktam hozzá, hogy kb mindenki ilyen, erre megismerkedek valakivel, aki szakmunkásban tanult, és ott is sosem volt semmilyen barátnője, barátja, senkije akitől bármilyen segítséget kérhetne, mindig 2-3-as tanuló volt, és sosem szerették az osztálytársai/tanárai, bukott is, felmentették általános óta matekból, és csak estin tudott érettségit csinálni. Ezzel szemben én mindig 4-5-ös voltam, kivételesen jó és összetartó osztályokat jártam meg, nagyon sok barátom van, olyan helyről jövök ahol a "tudás hatalom", és nem és mindenkinek nagy tervei van, és érett gondolkodással látják a világot, végigküzdöttem azokat a tárgyakat amit nem szerettem, és végül 4-5-ösre érettségiztem. ÉS csak most döbbentem rá, hogy mennyire egy karanténból jöttem, és a mai fiatalok döntő része egyáltalán nem ilyen. Éppen ezért most már rájöttem, hogy azok a pozitív tulajdonságai ami neki van, azok manapság elég ritka, és meg kell becsülni, mert nehogy aztán még rosszabbul járjak, ellenben azt is tudom, hogy vele soha nem leszek olyan boldog mint szeretnék, és a párommal elképzelt közös boldog jövő elképzeléseim is kb soha nem fog megvalósulni, ha vele maradok.
Igazából jól esett kicsit kipanaszkodni magam, de érdekelne, a véleményetek, hogy megéri-e szerintetek megtartani ezt a kapcsolatot?
Én személy szerint nem akarom majd megmenteni a kapcsolatot, ha ő akarna szakítani, de nem is fogok rásegíteni, egyszerűen a sorsra bízom(eddig mindig segített döntésekben), és majd az élet eldönti minek kell történnie, ettől függetlenül állandó dilemmába vagyok, anyu akárhogy is döntök mellettem van, de senki nem tud semmi irányadó tanácsot adni(igaz, ez eléggé csak rám tartozik, de így névtelenül nyugodtan megkérdezek másokat)
Kedves Kérdező!
Nem tudom, mennyire lejárt a kérdés vagy sem, azért válaszolok. (Ha már végigolvastam a regényedet.)
Első részből kíváncsi lennék, hogy mi az, amiért együtt vagy vele?
Másod részből, csak el szeretted volna mondani valakinek mindezt, vagy tényleg ilyen reménytelen a helyzet?
Mindenesetre az írásodból, abszolút a barátomra és a saját kapcsolatomra ismerek.
Én csak annyit szeretnék mondani, hogy én is mindenféle hiú álmokat kergettem a kapcsolatok mibenlétének terén.
De el kell döntened -szerintem-, hogy fontosnak tartod-e az első szerelmet annyira, hogy mindent megteszel.
Mindenesetre bárhogy is döntesz, teljes szívvel dönts és ha esetleg úgy döntesz, hogy együtt szeretnél maradni vele, akkor üljetek le és zúdítsd rá mindent, amit most itt leírtál és utána meg próbáld ne a saját álmaid/vágyaid szerint alakítani a kapcsolatokat, hanem határozzatok el közös célokat. Nem kell, hogy ez feltétlen család vagy gyerek legyen, de ha alapvetően különböznek az elvárásaitok, akkor jobb inkább megkeresni az Igazit. (Már ha hiszel benne.)
Egyébként meg: CSAK döntés kérdése.
szia!
szerintem ezt beszéld meg vele, de általában a lányok ( én például nem ) szeretik, ha a saját negatívtulajdonságaiddal kezded. Tudom, hogy ez egy kicsit abszurdnak hangzik, de leírva nagyjából ez van...
Szóval, ha azt akarod, hogy ez tényleg működjön, vagy legalább ne veszekedve váljatok el, akkor beszélj vele. De előtte kérdezd meg magadtól, hogy tényleg szereted-e ezt a lányt? És most ne a pozitív, meg negatív gondolatokat tedd előtérbe, hanem csak nézz magadba.
Aztán, ha szereted, ( nekem úgy tűnik, hogy nem, mert azt mondtad, hogy nem erőltetnéd ezt a kapcsolatot. )
Mondd el neki, hogy nincs közös témátok, és hogy nm élvezed annyira a társaságágát. Egyszerűn legyél őszinte. Aztán hagyj neki egynapi gondolkodási időt, és ha ezt nem tudja elfogadni ( mármint az igazságot ) akkor nem érdemel meg téged. Sok sikert. :)
AZt hittem hogy már senki nem fogja elolvasni, mikor láttam hogy most írt valaki, azt hittem egy régebi válaszoló lesz kíváncsi, hogy mi történt, hogy alakultak az események.
Szóval köszönöm, hogy ennyi idő után is rászántad az időt elolvasni, és hátha téged vagy régebbi válaszolót érdekli, hogy mi lett a vége.
Egyszer egy fél mondatából megtudtam, hogy hogyan szerette volna amikor a volt barátja szakított vele. Emailben. Én nem tartom elég személyesnek, és kicsit korrektnek sem, de az tény, hogy ennek köszönhetően meg tudtam írni életem leghosszabb és legnehezebb fogalmazását, és ebből egy durván 3300 szavas level született (Ez közel 8-10 A4-es oldalnak felelt meg word-ben(10-11 es betűmérettel)), amiben szó szerint mindent leírtam, úgy is ahogy te mondtad, hogy a saját hibámmal vezettem fel a lényeget, de isten igazából kb mindent leírtam neki, szóval egy kérdést biztosan nem tehetett fel, hogy megkérdezze, "Miért?", igazából elfogadta és nem ellenállt, sőt egyet is értett :S De nagyon mélységesen fájt neki. Elvileg több napig zokogott, és kevésbé közvetlen ismerőseinek is feltűnt hogy valami baj történt. Sajnos pontosan tudtam, hogy hogyan fog reagálni , megpróbáltam mindent a lehető legjobban szépíteni, hogy minél kevésbé érje úgy ahogy végül mégis érte.
Amikor utoljára voltam náluk, tudtam, hogy utoljára vagyok ott, nem kicsit borzasztó érzés volt, és mégis olyan epikus és egy szomorú romantikus film végébe illő volt a jelenet, mert azon a napon, a közvetlen családja minden tagja otthon volt és mikor elhagytam a házat egy ritka boldog jelenet láttam. Mindenki örült, nővére gyerekével játszott a család, és mindenki boldog, és keves.
Aznap nem úgy köszöntem el, ahogy szoktam, nem tegeződtem a szüleivel(nem tudom legtöbb helyen hogy szokás, de én nem) , hogy ’Viszont látásra’, hanem azt mondtam, hogy ’Minden jót kívánok!’
Az utolsó csók, az utolsó érintés ahogy távolodok, és a végén elszakad a két kéz egymástól, és pillantás mielőtt elkanyarodok a lépcsőházban :’S /megrázó érzés/, mélyen a szemében láttam, hogy talán sejthetett valamit, bár ha logikusan gondolkozok, szerintem nem sejtett semmit.
Hát igen elég kemény, de legalább az utolsó pillantás és utolsó egymás mellett levés emléke nem egy szörnyű esemény képe.
De azért elég durva, egy ilyen jelenet, főleg azzal a tudattal, hogy tudtam, valószínűleg az a pillanat az utolsó mikor egész életemben látni fogom őt. (mivel nem épp keresztezzük egymás mozgását amúgy a hétköznapokban.)
Megmondom őszintén, pár nappal a kérdés kiírása után történtek ezek az események. De nagyon jó volt ,hogy kiírtam ezt a kiírást, és amúgy sok esemény passzolt ami végül erőt adott, köztük ez a kiírás és egy ember akivel itt privátba leveleztem ezzel kapcsolatban, és még sok más dolog, ami végül rávett a döntésre.
Néha belegondolok, hogy vajon jó volt-e de igazából mindig egy gondolat lefutásával megnyugtatom magam, hogy így volt a legjobb. Mivel én is pontosan tudom hogy milyen kapcsolat lett volna ha hosszú távon vele maradtam volna. Kedveltem, mondhatni szerettem őt, de az idő teltével rájöttem, hogy nem tudnám elképzelni az életemet pozitívan mellett. Akkor pedig semmi értelme.
Remélem hamarosan találni fogok valakit akivel tényleg minden téren passzolni fogok. :S
Olyan fura érzés, hogy már több idő telt el a szakítás óta, mint amennyi ideig együtt voltunk, és milyen gyorsan eltelt ez az idő, és nem is sokára már 1 éve lesz, hogy szakítottam vele. Olyan fura, és olyan gyorsan telik az idő :S
Azért a csókolózás és intimitás hiányzik. :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!