Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Félek a barátomtól, mert szünetet tartottunk - és most amiatt bánt, hogy féltem akkor tőle (most és korábban más miatt féltem tőle). Mikor fog ez elmúlni?
A barátommal szünetet kellett tartanunk, mert nem volt úgy jó ahogy volt korábban.
Ezután találkoztunk egyszer.
És sajnos vannak pontok melyekben nem változott (még). De már pár dologban változott tényleg.
Nos az a lényeg hogy a szülei azt akarták hogy felejtsen el engem, és én is őt.Így kezdődött úgymond a szünet. De én meg féltem, mivel tudta h kik az évfolyamtársaim -> így kiírtam azt egy zárt csoportba, hogy ne válaszoljanak neki.Nem írtam oda mi miatt, de attól tartottam hogy jóhiszeműen információkat adnának ki rólam és ezt ellenezte a barátom édesanyja. Mert azt mondta minden kapcsolatot szüntessünk be, ne érhessen el a fia engem. Nos többek között írtam egy levelet, azért hogy ne tehesse a barátom tönkre a jövőmet - a szülei befolyása alatt, és miatt -, mert féltem, hogy közzé tesz olyan képeket, melyek privátak és rólam készültek, de úgy, hogy nem én csináltam és az ő nyomására készültek.
Nagy nyomást ad rám mindig a barátom, stressz ügyben is.
Konkrétan a szünet egyik hete: gyakorlat lett volna nekem, és féltem hogy kijön és bántani fog engem. Még apám el is kísért oda. Rettegtem, annyira hogy volt nálam valami, hogy védekezhessek ha baj van.
Most attól félek hogy szakítani fog velem.
Tudni kell, hogy azért vagyok vele mert szerelmes vagyok belé, ő meg azt hiszi, hogy félelemből vagyok vele. :(((
Mit tegyek ilyen kellemetlen helyzetben?
egyszerűen csak a szobám magányára vágyok most..
na talán a legjobb v rendezitek egymás között, mert itt ez hülyeség v szétmentek, ennek értelme már nem sok van
amikor külsősök szólnak a kapcsolatba ( barátok, ismerősök, szülök, rokonok ), annak vége,
amúgy amikor megismertétek egymást olyanok voltatok amilyenek, ha akkor jó volt, akkor most mi van?
miért kellene változni az embereknek? ha megismered úgy nem jó, akkor nem kellett volna folytatni, szóval gondolkodjatok el N
9.+10.
leírtam: ha csak csörög a telefonom(sms, hívás), ill ha máshol kapok üzenetet, vagy értesítőt .hónapok óta megijedek ilyen esetekben, mert félek: Mi a csuda van már megint?
utolsó, ha neked ez fura, közlöm: tudjuk egymásról hogy van gyk profil, plusz nem akartam sehol senkivel beszélgetni, csak feltettem itt a kérdést, na mindegy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!