Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti hany evesek voltatok amikor eloszor jartatok valakivel?
Az osztalyomban hallottam hogy olyan sztorik vannak, hogy bizonyos emberek jartak valakivel. Amikor meghallottam majdnem sokkot kaptam. Szerintem ez meg tul koriai. szerintetek?
12/L
elore is koszi a valszokat
Attól függ, hogy mit értesz járás alatt.
Nekem már az oviban volt egy szerelmem. Egyfolytában mondogattuk egymásnak, hogy ha nagyok leszünk összeházasodunk, és a szüneteken mindig együtt játszottunk. Ezzel kimerült nálunk a járás fogalma. Nem volt sem csók, sem szex, semmi más extra. Néha megfogtuk egymás kezét.
16 éves. Ő volt az első szerelmem. Több, mint 2 évig tartott. Minden téren ő volt az első fiú az életemben. Nem szerettem soha elkapkodni a dolgokat, a fiúk terén sem, és így nagyon kellemes emlékeket őrzök. Azóta is vele együtt 3 fiú volt az életemben, mindegyikkel több, mint 2 évig jártam. A jelenlegivel már 4 éve együtt vagyok, és még mindig szeretjük egymást.
Büszke vagyok rá, hogy rám nem mutogathatnak az utcán (sok ismerősömmel ellentétben), hogy "Nézd, azt a csajt is megdugtam!"
Lányok, legyen bennetek tartás! Az igazi férfiaknak nem kell olyan lány, aki előtte a fél városnak megvolt. Érdemes várni!
Egy 24 éves lány.
Még 22 éves koromra sem jártam senkivel.
22/f
16/L vagyok, még nem volt, de nem zavar :D
Addig örülj, amíg csak azt hallod, hogy járnak. Vagy amíg csak hallod, de nem látod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!