Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szakítás után vagyok. Próbálom lekötni magam azokkal a dolgokkal, amiket szeretek, de úgy érzem, hogy ha ezt nem osztom meg pont vele, a szerelmemmel, akkor már nem is jók, és undorodom már mindentől. Hogy dolgozzam fel a szakítást így?
Már annyira megszoktam, hogy kapcsolatban vagyok, hogy jó volt már az is, hogy vele lehettem. Vele terveztem, vele utaztam, és a terveimben ő is benne volt, és szinte elválaszthatatlan részese lett. Most egyedül kell boldogulnom, és... már a terveim, ötleteim.. egyszerűen undorodom tőlük. Néha bekattanok. Általában olyankor, amikor Facebookon észreveszem, hogy kiposztolt valamit. Ha megakarják akadályozni, hogy megnézzem, akkor még jobban bevadulok. Magamnak ártok ezzel. Általában rászoktam unni egy idő után arra, hogy utánanézzek, de még nagyban bennem van.
Az érdekelne, hogy hogyan jussak túl ezeken a mélypontokon. Egyszerűen már nem tudok többet elviselni, vagyis nem akarok. Most arra várok, hogy mikor szerez új barátnőt, és mikor kapok ez végett egy nagy sokkot meg világösszeomlást. Hogy utána hogyan tovább, azt nem tudom.. Csak esnék már túl ezen a szívfájdalmon. Néha annyira kiütöm magam, hogy élni is fáradt vagyok.. Testileg és lelkileg is lefáradok. Csak most minden a túlélésre megy, és el nem tudom képzelni az életem boldogan.. Nagyon szeretnék már egy normális kapcsolatot, aztán férjhez menni, gyereket szülni, egy normális életet.. boldog lennék én, ha lenne egy párom.. és ha épp nem szakítottak volna velem, meg nem jön rám a "magányos vagyok feeling", vagy az unalom, akkor mondhatni kiegyensúlyozott vagyok, és elég jókedvű. Na nem röhögök végig az utcán, de megvagyok. Visszagondoltam a régi szép időkre, amikor még egyedülálló voltam, és a barátnőkkel buliztunk, de igazából az már csak a múlt, és a volt kapcsolatomat nem tudom csak úgy a kukába dobni.. Na meg már vége is annak a korszaknak, megváltoztunk.. Próbálom magam hitegetni, hogy a sors még az akarja, hogy tanuljak, élvezzem az életet, de már időközben másra is vágyom, szerelemre, házasságra, gyerekekre.. Mégis mit tegyek..
Én is csak ugyanezt tudom mondani, amit az előttem szóló. Én pasi vagyok és tudom, kissé talán szánalmas férfiként így megélni, mégis, amikor én az első és nagy és óriási szerelmem elveszítettem, akkor hetekig Filmmúzeumot néztem (ami nagyon távol áll tőlem) és háztartási kekszen éltem. Egy végtelenül életvidám srác vagyok, de akkor mint aki megtudta, hogy napjai vannak hátra, úgy viselkedtem. Nem tudom szeretsz-e utazni, főként most idegen országokra gondolok, de nekem annak idején egy hirtelen jött görög nyaralás óriási renovációt okozott. A lényeg szerintem, hogy mindenképpen kezdj valami újba, tényleg olyat csinálj, amit addig nem, iratkozz be valamilyen tanfolyamra, tanulj nyelvet, utazz, élvezd a pasimentes női létet, élvezd azt, hogy nő lehetsz, aki csakis önmagáért felel, a döntések pedig a sajátjai.
Amíg ilyen "beteg" vagy, addig egyáltalán nem javasolnám új kapcsolat kialakítását senkivel, úgysem fog működni.
Éld az életed, ismerj meg új dolgokat, új embereket, és szerintem ez lehetőség arra is, hogy önmagad is jobban megismerd.
Kitartást kívánok, tudom mennyire retkes időszak ez, de gondolj arra, hogy az idő túl rövid, az életed a te életed és abból is csak egy van.
A lényeg, hogy az egészet megoldani valóban csakis és csak az idő fogja tudni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!