Szörnyen érzem magam egy igazi roncs vagyok, van még kiút?

Nyugi! Ez most nem a szokásos önsajnáltatós kérdés lesz. Hanem egész más. Inkább haragszom önmagamra. Úgy képzeljetek el,hogy első látásra egy jóképű,gazdag,humoros srác volnék. Tényleg megvan mindenem,mindig meg is volt. Csak az a baj,h én ehhez hozzászoktam,h nem csinálok semmit,mert mindig van aki megcsinálja helyettem. El vagyok kényeztetve. Nahát szóval túl jó dolgom van,érdemtelenül. Nem érdemlem én ezt,mert soha semmilyen erőfeszítést nem kellett tennem. És van elég családi vagyon,h ne is kelljen. Csajok mindig voltak az életemben,jöttek mentek,főleg a felszínesek tapadtak rám,mert én is csak egy felszínes alak vagyok,semmi több. De egy idő után mindig kiderült,h párkapcsolatra teljesen alkalmatlan vagyok,3 hónap volt a leghosszabb...

Hát szóval külsőre ugyan minden rendben van velem,de sajnos én belsőre vagyok teljesen reménytelen. Vannak akik irigykednek rám pedig csak olyan látszatboldogságban élek. Általában jól vagyok,mert mindig van ami leköt,de néha azért úgy elszomorodom,h én itt érdemtelenül élvezem a létet,felszínes látszatboldogságban,másoknak akiknek soha nem volt semmijük és mindenért keményen megdolgoztak,azok mégis sokkal boldogabbak. Azt hiszem az egyetlen esélyem,h igazán boldog legyek,ha gyökerestül megváltozom. Mert egy ilyen nehéz személyiséget hosszútávon senki nem bír elviselni,mint amilyen én vagyok. Van még esélyem megváltozni?