Miért nem panaszkodom, vádaskodom a szerelmi kérdésekben?

Azt vettem észre magamon, az utóbbi időben, hogy már nem megy a sopánkodás, nyivákolás a párkapcsolat hiánya miatt. Pedig régebben milyen jól ment. Mennyit tudtam méltatlankodni, hogy nincs barátnőm! Régi szép idők! Most meg már egyáltalán nem érdekel. Persze továbbra sincs senkim a képzeletbeli, álombeli szerelmeken kívül, de akkor is! Ejnye. Mi ez? Elfogadtam volna? Úgy érzem. Mi lesz így velünk huszonakárhány éves szüzekkel, ha már sértődöttek sem vagyunk?

Tisztelet a kivételnek ugyebár. Elfogadtam teljes mértékben a lényeget. Nem bíztos, hogy mindenki megtalálja ebben az életében a párját. Nekem legalább itt van ez a furcsa szerelem. Szerelmem,akit csak az elmúlt napokban tudtam igazán elfogadni. Aki talán nincs, és mégis van valahol. Valahol mélyen. Álmaimban. Mindig is volt, van, és lesz.

Egy dalt a végére. Ez így elegáns. A legszebb, legangyalibb, legtündéribb lánytól valaha:

http://www.youtube.com/watch?v=OmLNs6zQIHo&feature=related