Félő, hogy elveszítem a barátomat? Félek, hogy én magam teszem tönkre a kapcsolatunkat!

A barátommal egy éve, hogy együtt vagyunk. Fiatalságunk ellenére komoly a dolog és úgy érzem, tényleg megtaláltam azt, aki után az ember, egy életen át vágyódik. A barátom gyengéd, figyelmes és gondoskodó. Olyan, akire minden lány vágyik. Néha már ez a tökéletesség rémiszt meg, és kelt bennem kételyeket, hogy tényleg megérdemlem e őt, és hogy neki rám van szüksége. Egy igen furcsa lelkivilágú lány vagyok, aminek legfőbb oka a családi helyzetem. Az a típus vagyok, aki a külvilág felé a legnagyobb harmóniát sugározza, a közvetlen környezete számára azonban igencsak a tudomására adja ezeket a rossz személyiségjegyeket. A világon mindennél jobban szeretem a barátomat, ugyanakkor néha úgy érzem, nem éreztetem vele ezt eléggé. Mintha ő jobban szeretne engem, mint én őt. Holott ez nem igaz, mindössze nehezen mutatom ki az érzelmeimet, és talán már természetesnek is veszem, hogy ő ott van nekem. Mindenről tudunk beszélgetni, megnyílni egymás előtt teljesen. Egyedül apukám alkoholizmusa az, amiről képtelen vagyok beszélni vele, vagy akár bárkinek. Ezen nem tudok túllépni, ugyanakkor kéne, mert úgy érzem megbélyegez ez a dolog. Ráadásul az italozáson túl is roppant nehéz apukámmal és sajnos nem egy rossz jellemvonását örököltem tőle. Ilyen például az, hogy azokat bántom a legjobban akiket szeretek (bár ez egy elég érdekes dolog, mert apukám részéről már kiégett ez a szeretet felém), vagy hogy rettentően negatívan látom és fogom fel az életet. Ezzel mind tisztában vagyok és szeretnék is változtatni, csak nem tudom hogyan. Már egy ideje gondolkozom azon, hogy pszihológushoz fordulok, akinek talán megtudok nyílni, és akkor másoknak is könnyebb lenne a későbbiekben. Félek, hogy ezekkel a dolgokkal eltaszítom magamtól a szerelmemet. Azt pedig képtelen lennék elviselni! Mit tanácsoltok?