Vajon ez hála, vagy szerelem?

Én 20, a srác 22 éves. Fél éve ismerkedtünk meg egy társkereső oldalon, ahol regisztrálásom után egy héten belül 1000 pasi flörtölését élvezhettem hála annak, hogy anyámék jól raktak össze. Akkor a szép szavak, bókok gyógyírek voltak a lelkemnek, mivel friss szakításon voltam túl (dobtak), és eloszlathattam magamban azt a rémisztő tényt, mikor egy lány ilyenkor gondol, hogy a nem csak egy pasi él a földön. Akkor még nem gondoltam, hogy beleeshetek abba a könnyelmű csapdába, hogy "aki jut nekem alapon" választok, vagy hogy csak vigaszpótlót keresek. Akkor meg se fordultak ezek a fejemben, csak jól éreztem magam a randik alatt. Első héten ismerkedtem meg két külön pólusú, egymással két ellentétes sráccal; az egyik hűséges és odaadó, akivel órákat elbeszélgettem chaten (tipikusan aki mellett hercegnőként érzi magát az ember), míg a másik semmit sem leplező egy éjszakás hívő, egy igazi rossz fiú. Találkoztam mindkettőjükkel és 2 hónap úgy ment el az életemből, hogy az egyikkel kibontakozó volt egy kapcsolat, míg a másikkal "éjszakánként" találkozgattam kisebb-nagyobb szünetekkel. Életemben nem tettem ilyet, de akkor megvoltam győződve arról, hogy a rossz fiút szeretem, és a jelenlegi párommal csalom. Mikor leleplezésre került a hűtlenség, ahogy 2 éjszakát kimaradtam otthonról, már előtte elbúcsúztam a kalandoromtól, hogy én így hazugságban nem tudok élni, neki szegeztem a kérdést, hogy engem választ vagy a kicsapongó életét? Nem engem választott, de ígérte ez nem az utolsó találkánk, és hogy a párom meg fog bocsátani. Így is történt, szemet hunyt felette, és ráfogta, hogy még friss kapcsolatunkban történt. Azóta kisebb-nagyobb vitákkal túlélt a kapcsolatunk fél évet úgy, hogy a barátnőim szerint nem "hozzám illő pasi", se külsőleg, s nem férfiként állja mellettem a helyét, s megvannak győződve arról, hogy a bizonytalanságom abból fakad, hogy én is tudom legbelül, hogy nem ő kell nekem. Voltak problémák hogy nem férfiként nézek rá, vagy hogy kisebb változtatásokat javasoltam neki, új haj, ruha, gyúrjon stb, aminek a felén ő is gondolkozott most kivitelezi... Néha nem tudom h szeretem-e, vásárlásnál vagy sétánál elnézegetek "arra a fajta stílusú" férfira, aki tetszene nekem, amin nem tudok változtatni ez belém van kódolva, nem hűtlenségen töröm a fejem csupán azon, hogy ezzel, hogy ő nem az ideálom, mennyi ideig tudunk egymás mellett maradni? De közben szeretem, nem tudnék élni nélküle, komolyan a külsőség rombolja a szerelem illúzióját? Tényleg ennyire ösztönlények lennénk, hogy ha nem is az alfa hímekre bukunk, de végül olyat választ maga mellé az ember, akiben nem fordul meg ilyesfajta gondolat a fejében?