Megőrültem, vagy "csak" szerelmes vagyok? Mit csináljak? (hosszú lesz)

Szóval, tavaly ilyenkor megismerkedtem egy fiúval, párszor randiztunk, meg rengeteget beszéltünk neten. Én iszonyatosan hamar, szinte első látásra belebolondultam, és elmondása alapján ő is belém. Nem egy ilyen "jaj, randizgatunk, lazulunk, oszt lesz ami lesz" dolog volt, tényleg rengeteget jelentett. Viszont szerencsétlenül alakultak a dolgok, és rajtunk kívül álló okok miatt nem folytattuk a dolgot... Most, idén ősszel lenne lehetőségünk együtt lenni, és ezt már tavaly nyár végén is tudtuk. Én megígértem neki, hogy megvárom, ő is azt mondta, hogy szeret, és megpróbáljuk jövőre (vagyis idén). Igen ám, csak ez nagyon nehéz volt így, sokat vitatkoztunk neten, engem megőrjített a hiánya, teljesen kifordultam magamból. Egyszer volt egy periódus, amikor nem beszéltünk kb. 2 hétig. Aztán akkor egyszer csak megláttam, hogy kapcsolatban van egy másik lánnyal, aki ráadásul egy csúnyácska tizenéves liba (már elnézést... amikor megláttam, hogy kapcsolatban van, elhatároztam, hogy nem fogom féltékenységből szidni az új csajszit, mert ő az, aki semmiről sem tehet, de ez a lány tényleg szörnyű...). A srác legjobb haverjával beszélünk, és ő sokat mesél úgy az egész szituról, sok mindent tudok, állítólag nagyon gáz az az egész kapcsolat.

Bolond vagyok, ha még mindig nem adtam fel? Abban reménykedem, hogy őszig szétmennek azzal a lánnyal, és akkor elé állok, hogy nem felejtettem el őt, és szeretem. Nagyon nehezen bírom az egészet, nagyon szomorú vagyok, ráadásul rengeteg fiút utasítok el emiatt, köztük több olyat is, akiért régen a fél karomat is odaadtam volna (félek velük összejönni, mert tudom, hogy megbántanám őket, mert hiába vagyok "szingli", érzelmileg nagyon nem vagyok az, és nem akarom azt, hogy esetleg belép a képbe ez a srác, és akkor otthagyom őket, vagy rá vágyom, miközben mással vagyok... nem tisztességes). Néha már úgy érzem, hogy kezdek megőrülni tényleg. Van amikor rengeteg erőt érzek magamban, bízom a vonzerőmben, meg nőiességemben, hogy vissza tudom majd szerezni, na meg abban, hogy megtérül a sok szenvedés, de van, amikor totál elkeseredek, és elgondolkozom, hogy miben reménykedek, biztos totál hülyének nézne, ha tudná, hogy nem léptem túl rajta.

Az érzéseimről semmit nem tud, mert nem környékezek meg egyetlen foglalt fiút sem, kivárom, hogy egyedül legyen, és csak akkor teszek ilyet.

Mennyire vagyok hülye? :(