Sokkal több szeretet van bennem, mint amennyit át tudok adni. Nem elégít ki szinte semmi. Sokszor annyira túltelitődöm, hogy elsírom magam. Ez lenne a szerelem? Mit tegyek?

Párommal távkapcsolatban élünk, ritkán tudunk találkozni. Amikor viszont sikerül az intimitás minden szintjét megéljük. (Van hogy csak csendbe nézünk egymás szemébe hosszú percekig, órákig ölelkezünk vagy összebújunk, szeretkezünk).

Viszont amint elmegy, úgy érzem, mintha az együtt töltött idő semmivel se tette volna könnyebbé az utána való vágyódást. Sokszor miután elmegy elsírom magam, de nem szomorúságból, csak annyira sok érzelem van bennem, hogy valahogyan így könnyítek magamon, így eresztem ki őket. Túltelitődök.

Úgy tudnám legjobban leírni, mint egy kacsót, ami folyamatosan telik, egészen addig ameddig nem találkozunk, de valahogy miközben együtt vagyunk akkor nem érzem azt az érzést, hogy végre, most könnyebb, így hogy együtt vagyunk kiürítem végre és átadom azt a sok szeretet amit gyűjtögettem. Mert hiába ölelem, olyan érzés, mintha az nem lenne elég, mintha sokkal többre vágynék, sokkal közelebb, de ennél már fizikai képtelenség közelebb kerülnöm hozzá, csak ha egybe olvadnék vele.

Szörnyű érzés, mintha semmi sem tudna kielégíteni. Valóban ilyen lenne a szerelem? Vagy van bennem valami blokk, ami miatt ezt érzem?