Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Hogyan tudnám visszaszerezni?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan tudnám visszaszerezni? Randiztunk de más nő képbe került, aki idősebb??

Figyelt kérdés

Megismerkedtem egy nagyon aranyos sráccal nemrég. Ő 28 éves, én 26. Kedves, udvarias, visszafogott, intelligens, szerény. Sokat beszélgettünk, elhívott sétálni, jól éreztük magunkat. Nemrég egy helyi kis kajáldában voltunk ahol furcsa dolog történt, amit csak utólag értettem meg. Dumáltunk amikor bejött valaki akit meglátott és nagyon elhallgatott. Egy nőt bámult akit ismerek látásból. Köszönt neki, a nő pedig visszaköszönt nekünk, rám is rám nézett de visszamosolygott a srácra, aki utána kicsit csöndesebb lett. Kérdeztem, hogy ismeri-e de csak igent mondott aztán másról beszélt, én meg nem foglalkoztam vele tovább.

A hét elején írt nekem, hogy sajnálja de nem akar áltatni, nem fog működni kettőnk között, illetve nem akadja hogy mástól tudjam meg hogy mással fog találkozgatni. Hiába kérleltem nem írta meg ki, de mástól megtudtam hogy az a nő volt akit láttunk. Utánanéztem és ez a nő sokkal idősebb, 32 éves! Megírtam a srácnak, hogy tudom ki a nő, miért akar egy ennyivel idősebb nővel kavarni? Írta, hogy régóta tetszik neki de nem válaszolt többet nekem azóta. Tegnap megint írtam neki, hogy kérlek gondold át újra… de meg se nézte.

Gondoltam arra is, hogy írok valamit a nőnek de nem tudom mit. Annyira örültem, hogy megismertem egy ilyen aranyos férfit, akit el tudtam volna képzelni hosszútávra. Okos srác, sakkozik, komoly, erre összeállna egy idősebb nővel, aki ilyen kis cicababának tűnik ráadásul.

Ötletek? :(



dec. 7. 13:54
1 2 3 4 5 6
 11/56 anonim ***** válasza:
100%

10: miért, te mindenről tudsz? :D Végig rajta csüngtél? Valszeg beszéltek eleget ahhoz, hogy a srácnak ő kelljen, meg valszeg jobban is bejön neki.


Ez meg már nettó 14 éves buta p...a gondolkodás, hogy "úristen, 28 évesen apának lenni fú de gáz"... rengeteg férfi bőven ennyi idősen már apa.

dec. 7. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/56 anonim ***** válasza:
100%
Ki a f--szt érdekel, hogy te miről tudsz, vagy hogy mit akar a pasi?! Semmi közöd hozzá! Majd ezt ők ketten megbeszélik! Jézusom, a te anyád valami kontrollmániás őrült volt és most ezt akarod továbbvinni egy pasin? Szállj le róla. Nem csodálom, hogy nem érdekled.
dec. 7. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/56 A kérdező kommentje:
Azért nem kéne ilyen bunkónak lenni, normális válaszokat szerettem volna..
dec. 7. 14:43
 14/56 anonim ***** válasza:
100%
32 éves vagyok és nagyon kinevetnélek ha emiatt rám írnál. Szerintem ne égesd magad
dec. 7. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/56 anonim ***** válasza:
100%
13: Hülye megjegyzésekre mit vársz, drágaságom? Abajgatást? Olyan cukormázas szöveget, amit 5 éves óvodás kislányoknak szoktak mondani, hogy miért nem illik valakire azt mondani, hogy kövér vagy öreg?
dec. 7. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/56 anonim ***** válasza:
93%

Az a nő nem beszélgetéssel próbálta megfogni őt.

Jobban müködött az ő módszere.

dec. 7. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/56 anonim ***** válasza:
100%
Engedd már meg a srácnak, hogy eldöntse, ki kell neki… A jelek alapján nem te. Miután veled korrekten lezárta a dolgot, a továbbiakhoz semmi közöd.
dec. 7. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/56 anonim ***** válasza:
100%
A 32 nem sokkal idősebb. Nem minden a kor, főleg nem pár év.
dec. 7. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/56 anonim ***** válasza:
100%

Először is nyíltan és őszintén megmondta,hogy nem te kellesz neki.Szàmàra az a randi valószínűleg koràntsem jelentett annyit,mint neked.

Màsodszor tényleg olyan vagy, mint valami buta, erőszakos kamasz.Jobban jàr mindenki,ha leszàllsz róla!!!...

dec. 7. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/56 anonim ***** válasza:
100%
32 éves vagyok is és nevetségesnek tartom, hogy te a nőre akarsz írni. De azt még jobban, hogy te vissza akarod szerezni a fiút miközben soha volt a tiéd mert végig a 32 éves tetszett neki és csak ugródeszka/búfelejtő lettél volna számára. Örülj, hogy őszinte volt hozzád és heverd ki. Azt nem értem hogy lehet ennyire oda lenni érte, de mindegy. Idővel meg ismerkedj olyannal akinek kellesz.
dec. 7. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!