Hogy lehet túltenni azon magamat, hogy örökre elveszítettem a szerelmem?

Szándékosan nem a "házasság" témakört választottam, bár a férjemről van szó, házasok voltunk....

A hangsúly a szerelmen van.

A férjem-szerelmem tragikus hirtelenséggel meghalt (már több mint 2 éve).

Ő volt a nagy szerelmem, akit későn ismertem meg (de ami késik, nem múlik), 44 éves koromban, ő akkor 46 éves volt.

A helyzetemet, a gyászomat az is súlyosbítja, hogy a férjem-szerelmem előtt silány pasikkal hozott össze a balsors és ilyenkor, amikor későn találtam meg az Igazit, az ő elvesztése még nagyon lelki fájdalmat jelent számomra.

Összetört lelkem miatt halála után kb. 1 évig képtelen voltam a sírjához kilátogatni (azóta amikor tudok, megyek hozzá.)

Halála óta képtelen vagyok az egykori közösen rendszeresen látogatott kedvelt helyeinkre sem egyedül, sem mással belépni (kávézók, éttermek, egykori rendszeresen látogatott nyaralásbeli helyek stb.)

Sajnos édesapámat is elveszítettem fél éve és még jobban összetört a lelkem.

Van öcsém, de ő megmondta nekünk édesanyámmal együtt, hogy tulajdonképpen utál minket és nem kíváncsi ránk (hagyatéki után). Holott minden igazságosan lett elosztva, ő is mindennek a felét megkapta, mint én (ketten voltunk örökösök.)

Most már csak édesanyám maradt, aki 77 éves.

Ha ő sem lesz, teljesen magamra maradok és a magányom biztosan nem tesz jót a gyászoló lelkemnek.

Van egy-két barátnőm, de ők családosak és nem pont velem képzelik el a szabadidejüket együtt eltölteni, hanem a saját családjukkal.

Más férfi nem érdekel. Pláne a férjemmel való megismerkedésem előtti hosszú időszak tragikus lefolyását illeti (semmirevaló férfiak) - senki nem érdekel és pláne nem teszem ki magam újabb csalódásoknak. A férjem szeretett igazán és én is őt.

Elég sötéten látom a jövőmet....