Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha tehetnéd, mit üzennél annak az embernek (ismerős, szerelmed, plátói szerelem, szeretőd, exed, kiszemelted satöbbi), csak valamilyen oknál fogva nem mondod vagy nem teheted?
Hogy szeretem. Hogy vele szeretnék lenni. Hallgatni, érezni, mellette ébredni és elaludni, együtt élni meg jót és rosszat... Hogy mindig is őt kerestem - benne megvan minden, amire vágytam, és még annál is több. Hogy különleges. Egy csoda nekem. Hogy úgy tudott hatni rám, ahogy eddig soha senki, és már nem is fog. Hogy olyan érzéseket váltott ki belőlem, amikre azt hittem, belőlem hiányzik a képesség.
De a legfontosabb: légy boldog, míg csak élsz!
Nevezzük plátóinak. Későn találkoztunk, ő akkor már házas volt, és a második gyerekük is egy éves múlt. Nem történt semmi, csalódtam is volna benne és az emberismeretemben, ha igen. 2 év után több mint 4 hónapja nem láttam már, és sosem fogunk találkozni többé ebben az életben.
Nő, harmincas
2 régi exemnek: Ne haragudj, nem akartalak megbántani, sajnálom. Nem en irtam azokat az üzeneteket, hanem az akkori erőszakos, barom barátom. Bocsáss meg hogy engedtem neki, nagyon hülye voltam
Az erőszakos exemnek: Már nem haragszom. Te ilyen vagy. Egy beteg ember. Nem tehetsz róla
A szeretőmnek: Gyűlöllek mert szeretlek
40n
A paltoinak azt, hogy bárcsak egy másik elethelyzetben találkoztunk volna. Mert így az egész csak egy nagy szívás.
N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!