40 évesen túltolom a szerelmet, érzéseket és párkapcsolati dolgokat?

így 40 fele és 1 házasság és 2 hosszú kapcsolat után, tudom mit szeretnék. pár hónapja összejöttem valakivel. minden annyira szuper. 2x találkozunk hetente, mertneki és nekem is van gyerekei és nehéz többször összehozni a találkát. minden 2. hétvégén itt van végig. hétköznap meg 1x jön vagy nagyon max 2x. de az ritkább. ha együtt vagyunk annyira jó minden. annyira érzem, hogy szeret, kíván, akar, imád, jól érzi magát velem, velünk. ezt többször is hangoztatja, hogy annyira jó velem. elfelejti a sok sz@rt amga körül és csak élvezi a társasgáom. segít nekem itthon, ha baj van azonnal ugrik és jön. tehát tényleg számíthatok rá. viszont, ha távol vagyunk egmyástól, mintha egy másik ember lenne. olyan érzéem van, mintha hidegen hagyná a dolog. pedig egy kapcsolatot akkor is kell ápolni, ha távol vagyunk egymástól. nagyon nehezen mutatja ki az érzéseit és ez nekem nagyon nehéz elfogadni, mert én viszont rengetegett beszélek az érzéseimről. minden ami bennem van, azt kiadom magamból. és a jót is, hogy mennyire szeretem, és mennyire ragaszkodom hozzá. a rosszt is, hogy nekem ez mennyire irritáló, hogy ő viszont nem ondja ki amit érezz. szokta mondani, hogy szeret, meg tényleg el is hiszem neki, mert olyankor őszinte, de ha távol vagyunk, semmi. este egy gyors telefonálás és ennyi. tudom hogy mit akarok, és tudom hogy ő mit akar, de egyszerüen nem tudja kiadni magából. ezt mondta is többször, hogy neki ez nem megy (vagy még nem megy). de nem is látom, hogy dolgozna ezen. sőt, mikor rá kérdezek, hogy ő hogy látja a jövönket, akkor azt mondja, nem gondolkozik rajta, mert nem hisz az örökön örökkében. tudom, időben még korai ilyesmin agyalni, de mint mondtam neki is 40 évesen nekem konkrét elképzeléseim vannak egy párkapcsolatról. nekem ha kapcsolatom van, akkor én mindent meg teszek azért,h ogy az müködjön. mert én viszont egy életre tervezek. az hogy idáig 10 évig sikerült a leghosszabb, az is engem igazol, hogy tényleg nem futó kalandok érdekelnek.

nem tudom az ilyen férfi egyszer rá jön magától, hogy érdemes "harcolni" vagy fogadjam el, hogy ő "ilyen" és semmi határozottság nincs benne e téren, vagy engedjem el? pedig ezen kivul minden klappol