Miért ilyen nehéz túltenni magunkat egy szerelmi csalódáson?

Idő és türelem.

Természetesen nehéz, olyan mintha meghalt volna valaki. Gyászolsz és később elfogadod, hogy nincs melletted. Idővel elmúlik a rossz érzés.

Én már 1 éve küszködök vele és nem múlik, nem látom én sem a kiutat sajnos, a barátok elmaradoztak, tehát velük se tudok lenni, lekötni meg semmi sem köt le. Hogy mikor nyugszom meg, fogalmam sincs, de úgy érzem, beleőrülök a fájdalomba.

Aki 1 éve küszködik annak nem ártana szakmai segítség mert nem normális fájdalmat érezni annyi idő után...

Nem támadásként, hanem tényleg érdeklődve kérdezem, szerinted miben és hogyan tudna ebben segíteni bárki is, főleg egy vad idegen? A traumáim nem oldja fel! Ne tudd meg, hány önismereti könyvet olvastam, lassan kifolyik a szemem és zsong az agyam a sok "jó tanácstól", mégsem vagyok előrébb.

Pl. abban, hogy rájöjj arra, hogy ha nem is tudod elengedni azt a személyt akkor legalább elfogadod, hogy ott van mint egy tüske. Igazából el kéne engedni a múltat, de hát nem mindenkinek sikerül. Sok az olyan egyén aki magában hordoz mindenféle sérülést gyermek, vagy tinikorból és bár azt hitte, hogy túl van rajta nincs és az exére vetíti ki. Lehet ilyesmi a te bajod is. Mármint a rossz kötődési minta. Az idegen szakmabeli egyedül abban segít hogyha már másnak hiába adtad ki a lelked és nem segített, valamint nincs kinek kiönteni akkor neki megteheted pénzért cserébe. De a többi a te dolgod. Tulajdonképpen még te nem engeded el a másikat, nem tudsz megbékélni azzal, hogy nincs addig hasonlóan fogod magad érezni mint jelenleg vagy még lejjebbre jutsz. Nah de ha te nem akarsz kifelé jutni legeslegbelül, vagy valami visszatart akkor a jó Isten se segíthet rajtad. Jah, ez igaz. De akkor is legalább a ventilálas segíthet valamilyen módon. Azért nekem senki nem érne annyit, hogy még 1 környékén is sírjak utána, vagy fájdalommal töltsön el. Miért nem nézed saját magad ő helyette? Nem értem.

Igazából arra már rájöttem, szeretethiányos vagyok, szerintem ez legfőképp annak az eredménye, hogy nem szerettek igazán gyerekkoromban, szüleimnek össze se kellett volna jönniük, együtt maradniuk pedig pláne nem kellett volna. De az anyagiak, meg hát esküt tettek, hogy nem válnak, blabla. Szóval a mi családunk inkább hogy úgy mondjam, el volt egymás mellett, inni nem ivott senki, de a viták mindennaposak voltak, a látszat meg volt kifelé, hogy mentünk együtt programokra, ünnepekkor "boldogan" ültünk az asztalhoz, meg az évi kötelező rokonlátogatás,stb. Talán ennek az oka a túlzott ragaszkodásom, hogy végre szeressen valaki.

Nah látod tudod mi a probléma gyökere és mégse teszel ellene semmit. Nem, nem kell átlapozni önismereti könyveket ha tisztában vagy vele, hogy szeretet és figyelemhiányos vagy. Meg kell tanulni saját magad szeretni, tisztelni és aztán emberismeretet szerezni. Talán később beléd botlik olyan valaki aki szeretni fog téged és te is őt. De még te nem szereted önmagad addig mást se fogsz valóban szeretni. Ez örök igazság. Ha fogalmad sincs a szeretetről akkor nem tudod megadni a másiknak.