Ezt hogyan zárjam le magamban?

Van egy srác, ezer éve ismerjük egymást, nagyon nagyon pici gyerek korunk óta, a szüleink jó barátok. Én, ahogy nőttünk fel, beleszerettem. Olyan 14 éves koromra biztos lettem ebben. Akkor én ezt a magam éretlen fejével elmondtam neki, ő pedig azt mondta, hogy ebben nem lehetek biztos, csak ő a hozzám legközelebbi srác, és emiatt ezek az érzéseim felé irányulnak. Mindegy, röviden ez egy nagyon kedves visszautasítás volt, barátok maradtunk. Elmentünk gimibe, lettek más barátaink is, bulik minden. Néztem az ő kapcsolatait.:) Igazából minden egészen jól ment. Csak eléggé eltávolodtunk, már nem nagyon beszélt velem, élte a kis életét, de azért szülőkön keresztül pl, tudtam róla.

Elkezdtük az egyetemet, és tavasszal tudtam meg, hogy ő lelkileg nincsen jól, pánik beteg, ott hagyja az egyetemet, abbahagyta a sportot, szakított vele a barátnője. Tényleg nagyon rosszul van. Aztán volt egy alkalom, mikor a szüleink találkoztak, és nem tudtam magam hogy kimenteni, szóval találkoztunk. Látszólag úgy viselkedett, mint aki jól van, de láttam mennyire lefogyott, az arca beesett, stb, nagyon sajnáltam. Csak azon járt az eszem egész este, hogy szeretném megölelni, valahogyan segíteni neki, hogy nekem bármit elmondhatna, megfőzném a kedvenc kajáját, vagy bármi. Nem is voltam kb jelen a beszélgetésben, meg a helyzetben, mert csak erre tudtam gondolni, és úgy éreztem, hogy szeretném megérinteni, megsimogatni, meghallgatni, stb stb, minden lehetséges dolog eszembe jutott. (Sajnos még szexuális jellegű dolgok is…). Azóta is rengeteget gondolok rá, álmodok vele, a múltkor egy órát ültem a telefon felett, hogy fel akarom hívni, vagy írni neki, de én aztán tényleg az utolsó vagyok akire szüksége lenne. Ráadásul mennyire szánalmas már, hogy eddigi életemben csak ebbe a srácba voltam szerelmes, de az elmúlt több mint 5 évben biztosan. Nem is volt senki más…

Annyira szeretnék ezen túllenni, elfelejteni őt, és ezt a folyamatos képzelgést, hogy arra gondolok, hogy vele vagyok, mert nem vagyok. 20L