Hogy kéne ezt elmondanom barátnőmnek?

Szerintem nem szereted őt eléggé ha te neked annyit se ér az egész, hogy legalább megpróbáld vele a távkapcsolatot. Nincs ezzel gond, csak nem kéne bebeszélni magadnak, hogy szereted főleg nem, hogy nagyon. Más párok 1000km mellett is kitartanak egymás mellett, azon vannak, hogy minél előbb közelebb legyenek egymáshoz, szakítanak egymásra időt. Még azt se tudod, hogy hová megy tovább tanulni, de már kombinálsz.

Pedig lehet közelebb menne hozzád tanulni és amúgy is az két heti találkozó érhet annyit ha tényleg szeretnéd őt.

Nem akarlak rábeszélni, hogy de maradj vele semmiképp. Mondd meg neki őszintén, hogy neked a távkapcsolat nem pálya és kész. Aztán dugd szét a lányokat akik vevők lesznek rád majd sírd vissza ezt a lányt. Sok sikert!

“Elmondhatatlanul szeretem”

Én aki anno 4-5 megyét is utaztam 👀ahaaaa

Hogy kéne elmondanod?

Így...

Tedd ki. Akármit is mondasz neki nem fog neki tetszeni, fájni fog neki, de túllép majd rajtad.

És nem, nem szereted igazán, szereted azt nem vitatom, de nem úgy ahogyan kéne azért jó neked öt nap után, de két hét után már nem lenne jó, sem havonta egyszer, vagy kéthavonta egyszer.

Nem akarsz szenvedni fölöslegesen nélküle, de fogsz miután azzal szembesülsz, hogy a saját félelmeid, egód miatt dobtad ki.

Mondhatni még bizonyos tekintetben infantilis vagy, majd felnősz lesz rád időd, pl. akkor amikor valaki téged rak ki időhiány miatt mint te ezt a lányt.

Bocs, 1-2, de ti nagyon naivan látjátok a dolgot. Eleve tizenéves a lány, a kérdező is max 20-21 éves lehet, egyrészt f@sznak keltitek benne a bűntudatot, hogy nem akar távkapcsolatot, ahol havonta jó, ha egy hétvégét együtt tudnak tölteni, másrészt meg egyetemre megy a lány is, dolgozni is fognak, hát ez egyáltalán nem az a fajta elköteleződés, amire akár amúgy teljesen felnőtt, tanulmányait már befejezett embert is kényszeríteni lehetne, ne vicceljetek. Alsó hangon is 3 év, de inkább 4-5, főleg ha nem hagyja abba az alapképzésnél az egyetemet a lány, vagy osztatlan képzésben vesz részt. Ezt így, hogy a szerelmed nem látod hónapokig (mert a vizsgaidőszakban simán nem egymásra fogják a kevés szabadidejüket pazarolni, azt garantálom), ezt így még a legelkötelezettebb házasok is csak nagyon nehezen bírnák ki, de a kérdezőék esetében sem házasság, sem gyerek nincs, plusz ők még fiatalok, előttük az élet, szóval nem is kell kibírniuk. Igaza van a kérdezőnek, nagyon okosan és reálisan látja a dolgot. Ennek így, hogy külön városokban tanultok, semmi értelme nincs.

Meg lehet próbálni, amúgy szerintem haragudnál is magadra, ha nem tennéd, de pár hónap után a barátnőd is és te is rá fogtok jönni, hogy csak időhúzás. Én is voltam ilyen cipőben, a gimi utolsó évében összejöttem egy sráccal, aki aztán maradt a szülővárosomban, én meg mentem másik városba tanulni. Akármennyire is próbáltam, egyszerűen fenntarthatatlan volt így, és közben meg amúgy nekem is xar volt, hogy az egyetemi bulikban nem vehettem részt, networking, mint olyan, elképzelhetetlen volt, mert minden szabad percemben igyekeztem a párommal időt tölteni, ha nem fizikailag, akkor online. Öreg hiba volt. Hétvégéken nem tudtam barátkozni, felfedezni a környéket, mert hazautaztam, hogy vele lehessek. Feleslegesen, akármennyi energiát öltem ebbe bele, ez így tarthatatlan volt, onnantól kezdve, hogy eldőlt, hogy évekig más városban lesznek érdekeltségeink, ez már teljesen halálra volt ítélve. Örülök, hogy megpróbáltam, ennek ellenére is, mert egyébként a "mi lett volna ha.." kezdetű mondóka zavart volna, de amúgy az történt, amit előre láttam: pár hónap nyögvenyelős szenvedést követően végül ő volt az, aki feladta az egészet, és kimondta amit már mindketten tudtunk. Szinte biztos, hogy a barátnődnél is, aki akkor ismerkedik meg az új várossal, a kollégiumi (vagy albérleti, nem tudom) élettel, az új lakótársakkal, új emberekkel, barátokkal, nem is kell pasizásra gondolni, de egyetemi csoporttársak, tanulókörök, sport, hobbi, munka, ezek mellé 18-19 évesen marhára nem fér bele egy olyan pár, aki másik városban lakik és akihez órákig tart az utazás. Mert még ha csak fél-egy óra lenne vonattal, na bumm, az még teljesíthető, akkor a lazább hétköznapokon lehetne találkozni, te mehetnél megnézni az ő meccseit aztán meccs után együtt lenni a hétvége többi részében, de ha az ország két felébe költöztök, akkor annak pláne semmi értelme.

Gondoljátok végig, beszéljétek meg a realitásokat, aztán aszerint döntsetek. Én kívánok mindkettőtöknek sok sikert és boldogságot az életben, de ne legyen bűntudatod se neked, se neki, ha ez nem együtt valósul meg.

#9 én örülök, hogy nem kaptam ilyen nevelést, ez az a tipikus "ver a férjem, éhezünk, nincs semmi jó az életemben, de ÉN KITARTOK, mert az a gerinces dolog"

Hagyjuk már, mérlegelni kell, mi éri meg és mi nem. Tizen-huszonévesen egy távkapcsolatra pazarolni az időt, ami ha működne is nagyjából 1-2 éven belül megszűnne, mert fiatalok, mert fejlődnek, változnak, tapasztalnak, felnőnek és mást akarnak majd, arra felesleges energiát áldozni. A mártír mentalitást a "kitartás" nevében meg jó is, ha elfelejti a mai ifjú generáció.