Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Köztetek olyan,aki 20 vagy 30 év után is szerelmes a párjába, házastársába.?
"Meddig tart a szerelem?
Szeretnénk, ha a válasz az lenne, hogy örökké. Azonban ez nem ilyen egyszerű. A szerelemben megfigyelhető nyugtalanságot, csökkent étvágyat és alvásigényt, a szerelmesre beszűkült figyelmet részben a magas dopamin, de részben a magas noradrenalin szint okozza. Ha ez az érzés és állapot folyamatosan fennállna, az nem lenne hosszú távon egészséges.
A szerelem előreprogramozottan olyan 2-3 évig tart, majd átveszi a helyét a kötődés, ha ez azonban nem alakul ki, akkor az érzés elhal.
A férfiakban és a nőkben is egyaránt termelődő oxytocin, és a férfiakban termelődő vasopressin nagyon fontos szerepet játszik a szerelemben: ezek a hormonok segítik elő a kötődést és az intimitást a két fél között.
A szerelem kezdetekor mindenkiben magas a tesztoszteronszint, ezért égnek nagyon magas lángon. Ennek szintje azonban később lanyhul, ahogy átveszi a helyét a kötődés, ez pedig nem véletlenül van így. Hiszen ilyenkor már nem csak egymás után vágyakozunk, hanem tudunk figyelni a munkánkra, önmagunkra és egyéb dolgokra is."
Érted, mi a különbség a szerelem és a szeretet között? És igen, létezik olyan, hogy egy pár sírig szereti egymást, soha nem lesz más párja. A szerelem lobogás, módosult tudatállapot. Elégnél benne. De egy szerelemből kialakult igaz, mély házastársi szeretet élethosszig kitarthat, mindent túlélhet. Vannak ilyen párok, de az ilyen kapcsolat nem szerelem. Jóval több annál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!