Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért ilyen nehéz egy ilyen kapcsolatot találni (többi lent)?
Barátnőm lassan 2 éve házas. Kb. Az első hónap után biztosak voltak benne, hogy egymasnak vannak teremtve, egy közös hobbi hozta őket össze. Mindennel úgy voltak, hogy majd eljön az ideje, mert tudják, hogy együtt akarnak lenni. 1,5 év után költöztek össze, mert BSC vége előtt barátnőm nem akart, nem volt stabil állása. Aztán utána az MSC-t már munka mellett csinálta, összeköltözhettek. 1 évvel ezután meg is volt a lánykérés, rá 1 évre házasság. Azt mondta előbb is lehetett volna, de ideje nem volt megszervezni. Egyszerűen minden teljesen természetes volt, tudták, hogy a házasságkötés számukra egy család felé kötelező formális dolog, semmilyen változást nem hozott az életükbe, egyszerűen tudták, hogy mindenhogy egymáséi, de szép hogy azt mondják, házasok. És tényleg totál harmonikus a kapcsolatuk. Soha semmilyen szürke felhő nem volt benne.
Egy másik barátnőm sok vacak próbálkozás után 2 hónap után összecuccolt az aktuális barátjával, azt mondja ez most tényleg az aminek lennie kell.
Megjegyzem mindkét esetben a férfi 6-7 évvel idősebb, tehát ők már az elejétől úgy vágtak bele, hogy vagy egy "minden ővele lesz" kapcsolatot akarnak, vagy semmit.
Én annyira el vagyok keseredve. A kapcsolatom egyàltalán nem arról szól, amit én szeretnék, párom sem tudja, mit akarok, mert egyszerűen nem érzem azt amit kell. Ő annyira jól elvan ezzel az egésszel, de megszakad a szìvem, mert szakítani akarok, ugyanis én is azt akarom érezni és tudni a másiktól, 0 kétellyel, csak bizalmat, nyugalmat, türelmet és minden jót érezve, amit a két barátnőm is átél.
Egyszerűen hiányzom ebből az egészből, mintha semmi se szólna rólam, és abszolút nem is hasonlít semmilyen általam elképzelt ideális képhez, ami köztünk van.
Lejjebb adtam amúgy az elvàrásaimból, hogy végre legyen egy kapcsolatom, mert olyan sose nézett rám, akire én vágytam volna.
De rájöttem, hogy nem lehet, mert hiába tetszik nagyon külsőre és hiába jó vele a szex, kénytelen vagyok beismerni, hogy a többi dolog az nem üti meg a szintet vele.
Semmi másra nem tudok következtetni, csak arra, hogy éretlen, független, nem tesz bele annyit, mert nem akar elköteleződni, említeni se akar semmi ilyet, de látom rajta, hogy minden poénkodásunk meg szex után elhiszi, hogy ez jó.
Tegnap is kiakasztott az igenytelenségével, átjött este 11-kor meg kellett kerjem, hogy fürödjön meg, mert érzem, hogy nagyon megizzadt. Én megértem ha ezen megsértődött, de hogy lehet ìgy lefeküdni és másnap elmenni dolgozni. És ez csak 1 példa volt...
Azok alapján, amiket leírtál, egyértelmű, hogy nem illetek össze. Nincsen ebben semmi gond, előfordul az ilyen, nem való mindenki mindenkihez.
Amiket leírtál, hogy romantikára, mély beszélgetésekre vágysz, meg sok közös időre (gondolom hogy a minőségi idő lehet a szeretet nyelved), ezt teljesen átérzem, én férfi oldalról nagyon hasonlókra vágyok egy kapcsolatban. Én is jártam együtt olyan lánnyal, aki viszont abszolút nem volt vevő ilyesmire, nagyon frusztrált, hogy semmilyen érzelemről nem lehetett vele beszélni, nem lehetett vele csak úgy összebújni, mert ő nem erre vágyott. Nyilván nem is lett belőle kapcsolat, mert mindketten éreztük, hogy ez nem működik.
Tudom, hogy soha sem könnyű, de szakíts, mert ezzel, hogy benne vagy egy ilyen "rossz kapcsolatban" (azért tettem idézőjelbe, mert igazából nem bennetek van a hiba, csak nem egymáshoz valók vagytok), csak magadat mérgezed. Nem önzőség a saját boldogságodat keresni és megélni.
"Lejjebb adtam amúgy az elvàrásaimból, hogy végre legyen egy kapcsolatom, mert olyan sose nézett rám, akire én vágytam volna."
Mikor látjuk már be végre, hogy ez nem működik?! JÓL legalábbis biztos nem.
Tudom, milyen ebben a cipőben járni. Egyedül is vagyok még mindig (30+), elég szar, ez nem a két kapcsolat közötti regenerációs egyedüllét, hanem a tartós és kilátástalan fajta. De a "lejjebb adással" összejövő kapcsolat még ennél is frusztrálóbb és szenvedősebb tud lenni. Semmi értelme.
14 én sok mindent elkövettem, hogy legyen hol ismerkedni. Tényleg nem jó helyen, nem jó körökben próbálkoztam valószínű, de inkább úgy fogalmaznék, hogy értelmiségi körben már 20-22 évesen sem volt szingli egyetlen olyan férfi sem, akivel szellemileg éreztem volna a kapcsolódást. :( Nem hogy 30 évesen, amikor már mindegyikük elkelt szinte. Legyünk reálisak, 10-ből minimum 8 ember szellemi munkakörben, egyetemi diplomával nem keres már párt ennyi idősen. Fiatalos csapatban dolgozom, senki se szingli. Se férfi, se nő. Nyilván ha akarnék, se tudnék olyan helyekre menni velük, ahol lehet találkozni más szinglikkel, mert ők már nem olyan körökben mozognak, nem ilyen hobbijaik vannak, ami ilyen lehetőségekről szól. Igyekszem minden héten kiruccanni társasággal ide-oda, ez a párom előtt is így volt, mégsem történt semmi. Munkámból adódóan sok emberrel találkozom, de ugyanúgy semmi.
És igen, megkaptam hogy nagyon magas a léc, de cserébe meg nem tudok mit eleget adni, még jogosítványt sem szeretnék soha. A legdurvább komment, amit férfitól kaptam az az volt, hogy én egy olyan kisugárzású bögyös-faros lány vagyok, akit anyukának már nem mutatna be, másra jó lehetek.
tényleg nem mutat be a mostani párom se otthon. :D
És ha más férfiak is ezt látják rajtam, akkor megmagyarázható valahol a sikertelenségem, sose gondoltam erre korábban, de én is egyre gyakrabban látom a tükörben azt a fajta nőt, akit nem hosszútávra képzel el egy pasi, csak kalandnak. :O Zsákokban fogok járni, nem tudom, de ez tényleg nem vicc, gondolkodom egy sokkal visszafogottabb gardróbban is, amiben sem pink, sem piros, sem nagy virágos, tehát ilyen teátrálisabb darabok egyáltalán nincsenek meg dekoltázs se. Akkor sem, ha baromi jól áll, mert az üzenet ezek szerint egyáltalán nem olyasmi, amit én közvetíteni szeretnék.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!