Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Félek felvállalni a párom, hogy küzdjem ezt le?
Félek a társadalom, többi ember véleményétől, hogy mit fognak gondolni rólam/rólunk. Tartok a pletykáktól, attól, hogy majd összesúgnak mögöttünk, hogy én leszek vagy a naiv kislány, vagy a pénzleső kva, aki a párja hátán akar felkapaszkodni, nevet szerezni.
Ne értsetek félre, Őt rajongásig szeretem, bármit megtennék érte, meg egymás legközelebbi barátait, családjait ismerjük, összejárunk. De 24 év van közöttünk, ő az idősebb, akinek van már egy jól menő karrierje, egzisztenciája, én meg az egyetemista lány, aki smink nélkül kinéz kb. 16-nak. De sosem érdekelt a pénze, nem is szorulok rá, van autóm, lakásom, előtte is megvolt az anyagi biztonságom.
Nekem idősebb a férjem, vállakozó.
Támadtak a rokonságból de most már lekoptak a rosszindulatú emberek.
Házasok vagyunk, gyerekünk van, tudjuk hogy ha éheznénk egy lepukkant albérletben akkor senki sem utálna minket.
Még egy vállalkozást akarunk együtt, mindent megadunk a lányunknak, haladunk és nem foglalkozunk a rokonsággal. Egyedül a testvére és az én testvérem nincs ellenünk.
Úgyis mondhatni hogy ők örülnek a sikereinknek. A többi ember meg eltűnt és ez így jó.
21 éves vagyok, nem tini.
Mint írtam, a családom, legjobb barátaim ismerik, szeretik, rendszeresen találkozik velük. Január óta együtt élünk, 1 éve együtt vagyunk már.
Nézd, kérdező, itt elsősorban te vagy az, akinek szembe kell néznie azzal, hogy apakomplexusban szenvedsz, ezt elfogadni meg azt is, hogy igen, mindenki ezt fogja gondolni rólad (hidd el, az egész családod ezt gondolja, csak nem mondják, mert nem akarnak összeveszni veled), vagy azt fogja gondolni, hogy a pénzre hajtó kis fiatal csaj vagy.
Ilyen az élet. Te eldöntöd, hogy akarsz élni, aztán nem kell foglalkozni mások véleményével, de azt elfogadni, hogy van nekikm
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!