Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lehetek azért szerelmes, mert egy barátom bebeszélte nekem, hogy az vagyok?
Rajongásom tárgya egészen rendkívüli, csodálatos ember. Rengeteget segítettek nekem a tanításai, a példája. Azonban teljesen elérhetetlen számomra. Fel sem merült bennem, hogy beleszeressek, viszont mivel sokat áradoztam róla egy barátomnak, a barátom azzal heccelt, hogy szerelmes vagyok ebbe az illetőbe. Ez után nemsokkal még szinte csodával határos pozitív dolgok is történtek velem, és folyton ez az ember járt a fejemben, ha láttam, nem tudtam levenni róla a szemem, és pár nappal a barátom beszólása után azon kaptam magam, hogy teljesen beleszerettem ebbe a csodálatos, de elérhetetlen emberbe. Ennek már több, mint 4 hónapja, de azóta is szerelmes vagyok, és most már végképp nem tudok semmi másra gondolni sem.
Vajon a barátom jobban ismer, mint én magamat, és már korábban észrevette, hogy szerelmes vagyok, vagy nem szerelem volt, amit éreztem, csak legfeljebb hála és tisztelet, de így, hogy bebeszélték nekem, összezavarhatta ez az érzéseimet?
Korábban is hajlamos voltam a plátói szerelemre, de ezzel az illetővel kapcsolatban tényleg nem merült fel. Talán ilyen kósza gondolataim voltak, hogy milyen jól is néz ki, de egyáltalán nem gondoltam rá úgy.
#1 ha manipulálható személyiség lennék, akkor azt gondolnám a válaszod miatt, hogy manipulálható személyiség vagyok, de nem gondolom.
Inkább te vagy felszínes, hogy 1 kérdésből ismeretlenül ilyen következtetéseket vonsz le.
De kérdező te is azt gondolod, hogy az ő szavai hatására kezdtél el másképp tekinteni rá! Mi az ha nem manipulációra hajlamos vagy?
"Korábban is hajlamos voltam a plátói szerelemre, de ezzel az illetővel kapcsolatban tényleg nem merült fel. Talán ilyen kósza gondolataim voltak, hogy milyen jól is néz ki, de egyáltalán nem gondoltam rá úgy."
Ezt is te írtad és nem én!
Egyébként a manipulálható személy nem hiszi magáról, hogy az. De tudatalatt tudja és ilyen kérdések kapcsán is előjön a tudatalatti.
Ráadásul ha te szerelmes lennél tudnád, hogy az vagy. Te maximum fellángolást érzel a másik személy iránt 4 hónap környékén. Lehet belőle szerelem, de ahhoz ismerned kell a rossz tulajdonságait is.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!