Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Barátkozás az exszel majd újrakezdés lehetősége?
Barátommal kb 7 hónapja szakítottunk 7 év után, közösen döntöttünk így, az újrakezdés lehetősége sajnos nem volt meg, mivel nagyon megbántottuk egymást. Első nagy szerelem mind a kettőnknek. A szakítás után nem beszéltünk, nem találkoztunk, mivel az utolsó hetekben mindent vágtunk egymás fejéhez, és egyszerűen nem akartunk ezt újra hallani a másiktól.
7 hónap után egy véletlen találkozás után írtam neki, hogy mi lenne ha beszélgetnénk egyet, hogy kivel mi van. Tényleg kíváncsi voltam hogy az elmúlt időszakban mi történt vele. Eleinte nagyon félt a találkozástól, aztán végül megejtettünk. Csak beszélgettünk, mint régen, nagyon jó volt újra kötöttségek nélkül beszélgetni, egy kicsit visszarepített 7 évvel ezelőttre. Majd a találkozás végén felajánlotta, hogy ilyen formában többször is összefuthatnánk. Meglepetésként ért, mert nem erre gondoltam első körben. Jó volt találkozni, meg beszélgetni de ennél többet nem terveztem, majd amikor ezt kimondta, mintha megütött volna valami. Eddig ő nem akart találkozni, most meg egyik pillanatról a másikra mégis jó lenne többször.
Nem akarok olyan hibába esni, hogy újra elkezdjük ezt az összejárogatós felállást, mert régen is így kezdődött, most is történhet így.
Ezek után merjek vele többször találkozni, vagy inkább hanyagoljuk a dolgot nehogy újramelegedés legyen? Vagy már eltelt annyi idő, hogy a múltban történt dolgok elhalványuljanak és újra tiszta lappal lehessen kezdeni?
27/N
Sok külső tényező befolyásolta sajnos a szakítást, ami persze nem indok, de zűrös életkörülmények voltak akkor.
Én nem kifejezetten szeretnék vele barátkozni, de a találkozás felelevenítette azt az időszakot, ami régen volt. Tanácstalannak érzem magam egyelőre.
#8
Igazad van, de azt el tudnád mondani, hogy miből gondolod, hogy nem ugyan azt szeretnénk? Mármint mi mutat erre? Bocsánat de tényleg nem látom át a helyzetet.
Ő igazából ezt mondta, hogyha így beszélgetni járunk össze abban benne, nekem ez nagyon egyértelmű, persze bárki mondhat bármit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!