Érdekelne van e valakinek olyan története akit kidobott a párja de annyira szerette őt ennek ellenére, hogy soha se tudta feladni, és nem számított hány év telt el küzdött csendben még végül sikerült újra egymásra találniuk?

Ahhoz,hogy valakit kidobnak és ő utána csendben szenved és vár arra,hogy aki kidobta ismét "felszedje", ahhoz kötődési probléma és gumigerinc kell.

Aki az elhagyóért küzd,az nem szeretet,hanem görcsös ragaszkodás ,amihez a szeretetnek semmi köze.

Tehát lefordítva, arra vársz, hogy kiélje magát, élje az életét kedve szerint és amikor úgy gondolja, hogy mindent megélt, amit akart, akkor visszatér hozzád és éltek boldogan, mintha semmi nem történt volna? Úgy, hogy mindeközben te csak szenvedtél és vártál rá?

Ezek után boldog tudnál lenni egy emberrel? Nem félnél attól, hogy újra elhagy, ha úgy tartja kedve?

Aki szeret, az nem fog elhagyni. Ha elhagyott, akkor már nem szeret. Olyan nincs, hogy valaki eltűnik évekre és aztán egy nap úgy ébred, hogy én mégis szerelmes vagyok abba, akit évekkel ezelőtt elhagytam.

Amíg feleslegesen sopánkodsz utána, lehet, hogy már rég megtaláltad volna az ideális társat.

Az élet sajnos nem mindig úgy alakul, ahogyan mi elképzeltük, de mindennek oka van és el kell fogadni, hogy nem mindig kellünk annak, aki nekünk kellene. Tovább kell lépni és élni tovább az életet, mert nincs annál rosszabb, mikor valaki leragad a múltban, elmegy mellette az élet.

Van ilyen történetem.

24 voltam. Elhagyott a csajom egy másik pasi miatt, aztán visszajött hozzám.

(a húgom úgy kommentálta ezt a történetet, hogy kiszórakozta magát mással, aztán visszajött hozzám).

Aztán megint vége lett a kapcsolatunknak.

A vége nagyon csúnya lett. Konkrétan miatta a buszmegállóban feküdve töltöttem az éjszakát, mert nem engedett be a lakásba. Pedig még a legjobb haverja is telefonált neki, hogy engedjen be.

Nem éppen romantikus filmbe illő történet. 😅