Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Működhet egy olyan kapcsolat hosszú távon, amely úgy jött létre, hogy az egyik fél egy meglévőből lépett ki?
Velem épp ez történik. Alapvetően elhidegültem a volt páromtól, de egy kicsit azt gondoltam, hogy ez az élet rendje. Szeretem, mint egy barátot, együtt élünk, elvagyunk. Aztán jött egy másik személy az életembe, akivel elsőre meglett az összhang, úgy érzem, hogy benne megtaláltam minden fontosat, ezért kiléptem a kapcsolatból. A volt párom viszont teljesen összeomlott és nem tud továbblépni, ami miatt bevallom, bűntudatom van. Az új párom kicsit úgy érzi magát, mint egy betolakodó. Mindketten úgy érezzük kicsit, hogy szeretnénk boldogok lenni egymással, de a kapcsolatunk úgy született, hogy közben egy másik embert megnyomorítottunk. Mert a volt párom teljesen el volt határozva abban, hogy új alapokra szeretné helyezni a kapcsolatunkat, én viszont erre már nem voltam nyitott az új személy érkezése miatt.
Szerintetek elmúlik ez az érzés az új páromban és bennem? Sokan mondják, hogy pl. Ezért nem tartósak azok a kapcsolatok, amik rögtön egy másik után születnek és nem volt a kettő között szünet, egyedüllét.
"Sokan mondják, hogy pl. Ezért nem tartósak azok a kapcsolatok, amik rögtön egy másik után születnek és nem volt a kettő között szünet, egyedüllét."
Én is ezt gondolom és nemhiába. A volt kapcsolatot, exet ki kell rendesen heverni és aztán ismerkedni. Igazság szerint a mostani párod egy pótlék, ugródeszka és vége is lesz hamarosan az egésznek.
Csaltad a párod (mindegy, hogy érzelmileg vagy fizikailag is). Nem bízik benned a partnered emiatt se valószínűleg. Jogosan valahol, de te se benne, mert részt vett benne, nem tisztelte ő se az exed, kapcsolatod bármilyen is volt.
Szerintem ez csak rajtatok múlik, nem törvényszerű egyik irány sem.
Nálam is hasonló volt a helyzet, már elhidegültünk az exemmel, érlelődött bennem a szakítás gondolata, de azért alapvetően nem siettem volna ezzel, mert hát mégis csak az elmúlt évek és különben is mi a garancia, hogy egy új kapcsolatban X idő után nem jutnánk el ugyanide. Kb ebben a gondolatmenetben őrlődtem, amikor találkoztam valakivel, aki mellett úgy éreztem magam, mint korábban senkivel, így végül léptem. A bűntudat bennem is megvolt, de azért ez enyhült idővel. Főleg, hogy az idő engem igazolt, jó döntés volt a váltás, már tíz éve vagyunk együtt, összeházasodtunk, született két gyerekünk, és még mindig teljes a harmónia, ami azért a korábbi kapcsolatomban gyerek és lakáshitel nélkül sem volt ekkora. Most, így utólag azt mondom, hogy nem véletlen egy kapcsolatban a gondolat, hogy külön jobb lenne, oka van, hogy valaki így érez, és emiatt igenis mindegyik félnek jobb a szakítás, még ha nyilván fájdalmas is.
Szerintem ez hülyeség. Ismerek olyat, aki gyűrűs menyasszonyként ismerte meg a feleségét, 10 éve vannak együtt. Nekem is volt olyan, hogy együtt voltam valakivel, de nem volt az igazi a dolog, és minden ellenállásom és törekvésem ellenére utat tört bennem az érzés más felé, akivel sokkal hosszabb ideig voltunk együtt.
Nem kell bűntudatodnak lennie, mivel az a kapcsolat, amiben voltál, már halott volt, anélkül is vége lett volna, hogy jött volna más, ezzel csak felgyorsultak a dolgok.
Lehet hogy működhet, főleg az előző válaszolókat olvasva.
De emberileg, és empátiával nézve, nem véletlen van bűntudatod. Jelzi,hogy az így nem helyes.
Ha valakivel együtt voltál, szeretted... talán nem érdemli ezt a szenvedést.
Te bűntudattal, ő megannyi más negatív érzéssel küszködik, kihatással lesz az egész későbbi életére. Csalódás, összetört szív, hitetlenkedés, szomorúság, kételyek, önbizalom elvesztése, düh, féltékenység, depresszió, lemondás, szerencsétlenség...
Ismerek egy fiút, aki így járt. És ismerem a csajt is, aki összejött valaki mással. Mindhármójukat eléggé ismerem.
Nekem fáj látni az új párt. Pedig nekem aztán nem kéne hogy fájjon.
De mégis.
El se tudom képzelni, az otthagyott fiú mit érezhet.
Utolsó válaszoló vagyok, csak kiegészítés:
Nem akarom erősíteni benned a bűntudatot, meg semmi célom nem volt, csak megosztani ezeket az érzéseket, elgondolkoztatni.
Nyilván te már meglépted ezt, de ilyen kilátásokkal hogy nyisson újra lányok felé a srác? Hogy legyen bizalma?
Remélem, tényleg megérte váltani...csak legyetek boldogok és hűségesek egymáshoz.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!