A rózsaszín köd elmúlása minden esetben egy problémásabb időszakot hoz magával?

Egy idő után úgy is elmúlik és utána már két esélyes a dolog.

Elsősorban hozzáállástól és felfogástól is függ. És vagy komolyabb lesz a kapcsolat,vagy szakítanak.

A rózsaszín köd csak ideig óráig marad meg. Vannak ritka esetek, amikor 20-30 éven keresztül is fenntartható, de azért nagyon meg kell dolgozni. Érdemes utánaolvasnod, szándékosan nem írom a nevét, hátha megtalálod. Egy nő, híresebb nő beszámolt arról, hogy ő hogyan tartotta fenn ezt az állapotot. Egyik trükkje, hogy minden reggel felkelt még mielőtt az ura felébredt és minden egyes nap előtte lezuhanyzott, hajat mosott és ápolta magát, hogy mindig tökéletes állapotban lássa az ura. Természetes, hogy minket lát a párunk izzadtan egy keményebb nap után, stresszesen, betegen, így és úgy. Ez egy teljesen természetes folyamat. Mondok még példát, egy kapcsolat elején te is elképzeletlennek tartod, hogy a párod rajtakapjon pl. egy pukin vagy szénsavas üdítő után egy böfin. Ellenben X év elteltével sokaknál becsúszik és nem foglalkoznak vele, mert megszokták egymást, már nem szerelmesek, inkább szeretik egymást. Megszűnik ez az alapvető szégyenérzet, akár nyugodtan intézik a toaletten az ügyeiket egymás előtt stb.

Természetes folyamat, hogy a szerelem átalakul szeretetté, kölcsönös tiszteletté és gondoskodássá, aggódássá, mert ez az élet rendje.

14. Akkor az a nő félelemben élt le egy életet. Az ember pedig arra vágyik, hogy elfogadják őt majd betegen és öregen is, azért, aki, amilyen személyiség és nem azért, amilyen képet tud mutatni magáról.

Én olyan párt ismerek személyesen, akik ma olyan 75 körül is szeretik egymást (persze látszólag :P), hogy a nő esküvő előtt pár hétig nem borotválta a lábát, majd megmutatta, hogy egyébként ilyen, így is kell-e. :D Mert ez volt a nagy félelme, hogy úgy a férfi ki fog ábrándulni belőle, ha egyszer meglátja és gondolta, inkább essenek túl rajta, ha így van.

14-es vagyok.

Akkor nem figyeltem, bocs. :)

Én 12 évig voltam együtt egy nővel 17 voltam, amikor megismertem, a rózsaszín ködig nem volt probléma. Amikor elmúlt 6-7 év után jött sok gond, de nagyrészt azért múlt el, mert nagyon uralkodott rajtam, nem beszélhettem senkivel, nem mehettem sehová, folyton féltékenykedett, pedig okot nem adtam rá. Ha azt mondtam, hogy szeretlek, akkor nyálasnak nevezett, ha a nyakát akartam csókolni szintén megalázóan bánt velem stb. stb. Elmúlt volna magától is a szerelem, mert idővel elmúlik, de nagyon nagyban hozzájárult a bánásmód. Ha ugyanolyan maradt volna, mint mikor megismertem, akkor leéltem volna mellette az életem függetlenül, hogy a szerelem elmúlik. Se kölcsönös tisztelet, se egyéb nem volt részéről, így vége lett. Azért húztam még sokáig mellette, mert addigra már én is elhittem, hogy úgyse kellenék másnak. Sokan azért maradnak benne egy rossz kapcsolatban a szerelem elmúlásával és a felgyülemlett gondokkal, mert annyi bántó szót kapnak és annyiszor hallották, hogy a végén elhiszik őket.

Viszont a szüleim és nagyszüleim együtt maradtak, pedig ott már garantáltan nincs szó semmilyen szerelemről. Tisztelettel, odafigyeléssel, megértéssel és törődéssel voltak egymás iránt. A nagyapám pl. mindig magázta nagyanyámat, soha egy hangos szó nem hangzott el kettőjük között. Az szüleimnél már más a helyzet, ők civakodnak, de csak azért, mert unalmas lenne az életük. Folyton folyvást egymással csipkelődnek, aztán egyszer csak megkérdeztem, hogy hogy bírnak még mindig egymással élni és akkor mondták, hogy unalmas lenne az életük. :D

Normális esetben amikor eljön az ideje annak, hogy a felhő elmúlik, azt a másik fél észre sem veszi, mert ugyanúgy megy minden ahogy előtte a kölcsönös tiszteletnek, egymás segítségének, az odafigyelésnek és a törődésnek köszönhetően. Ebből csak arra tudok következtetni, hogy már ez akkor sem volt meg a kapcsolatban, mikor a rózsaszín felhő megvolt, csak akkor ugye az a bizonyos felhő sok mindent eltakar. Velem tuskó volt az akkori barátnőm már 1-2 év után is, csak nem akartam észrevenni. Ilyenkor nem a szerelem elmúlásáról van szó, hanem az egész kapcsolat egyoldalú volt már a kezdetek óta. Legalábbis szerintem, de én még csak 30 vagyok.

#17: 👍

Mint tudjuk elmúlik a rózsaszín szemüvegen való nézegetés. 6 hónaptól - 2 évre hivatkoznak.

Nem tudom mondjuk, hogy miért a "nagy okosak", engem össze is zavar eskü.

Mármint onnan kiindulva, hogy a kezdetleges köd sok ember szerint nem más, mint mint fellángolás (= 6 hónap - 2 év), viszont mások úgy gondolják, a "szakértők" is, hogy a fellángolás egyáltalán nem a szerelem része.

Tehát őszintén szólva szerintem egyén és helyzetfüggő. Ebbe beletartozik a személy aktuális lelki állapota is, nemcsak a karaktere.

Van, aki arra esküszik, hogy 10 év után is lángol a love, azokra mondják hogy megtalálták a társukat, akiket teremtett nekik a jó Isten (?).

Léteznek olyan emberkék, akik szerint elmúlik, de keveredik "fellángolással" és szeretet érzésével és mivel mindkettő esetben a két fél tesz érte, hogy ne múljon el teljesen az érzés azért tart jó sokáig.

Tisztelik egymást, megértik egymást, harcolnak a kapcsolatért is.

Viszont én úgy hiszem, hogy az emberek hajlamosak magukat belerángatni abba, hogy még mindig szerelmesek, még jobban szeretik a párjukat, mint az elején. Nem mindegyikre vonatkozik ez természetesen, de jellemző.

Szerintem lehet fenntartani szép, mély, őszinte kapcsolatot, de kell kötelék, ami lehet közös gyermek, emlékek, ragaszkodás, elhitetés önmagukkal szintén.

Személy szerint szeretem a párom, mint társat, embert, tetszik is, de már nincsenek iránta szerelmes érzéseim és ez bár valahol szomorú másrészt normális folyamat, mert a szeretet sokkal erősebb, nemesebb érzés valahol. Ha rá gondolok elönt egyfajta melegség, békesség míg azelőtt inkább más foglalkoztatott (:D). Hiányzik ha nincs velem, aggódok érte ugyanúgy, érdekel milyen a napja, el tudunk beszélgetni. Csak a "de rámásznék naponta többször" már nincs képben.

Azt se felejtsük el, hogy a "szakemberek" úgy hiszik, hogy a szerelem kémiai-biológiai folyamatok összessége és a szervezet-elme képtelen fenntartani azt az állapotot örökké.

Evolúció, vagy szaporodás szempontjából nézve logikus, hogy megőrülsz a másikért és közben vagy ha a felhő búcsút int akkor az utód nevelése-felnőtté válása a cél. Az elég megterhelő feladat és mellette még a szerelemmel is küzdeni az énednek kimerítő. Sokan úgy jellemzik, hogy a szerelem egyfajta drog. Abban is van valami. Ha belegondolsz, hogy a drogok negatív hatással bírnak egyáltalán nem meglepetés, hogy te önmagad testileg-lelkileg "meg akarsz" szabadulni a szerelemtől.

"Ahogy telnek az évek, a toleranciaszint egyre inkább növekszik,

A kemoreceptorok fullon vannak, ha vele kel és vele fekszik,

Ez egy ugyanolyan kémiai reakció, amiről sohasem tudtam semmit,

De tizedikben feleltem a kettesért, és megtanultam még én is valamennyit,

Hogy a szerelem egy drog és ha eljön az idő, immunissá válunk..." :D

Szerintem nagyon sok múlik azon, hogy két ember egyszerűen kompatibilis-e az elsődleges érzelmi reakciók és a kommunikáció terén. És hogy személyiségileg érettek-e. A nem érett kapcsolat az, ahol elvárod, hogy minden magától menjen, a másik valami gondolatolvasó legyen, mert csak akkor szeret, csak akkor ő az igazi, ha "tudhatná". Ez a nárcisztikus vágy a feloldódásra egymásban, ahol a kapott figyelem a drog, amiért én is figyelmet adok. Ráadásul kulturális elvárás is a rózsaszín köd, azaz a romantikus szerelem istenítése, hogy valahol a szivárványon túl vár ránk az ikerlángunk (vagy mi)... Azért párszáz évvel ezelőtt, még nem feltétlenül egy embernek tartogatták a romantikus/intellektuális vágyat, a szexuálisat illetve a házasságot. Amikor ezt az elvárást már kinövi az ember és remélhetőleg jobban ismeri magát is, már kicsit reálisabban keres párt vagy látja a meglévőt. És akkor jön az, hogy persze van a szexuális vonzalom, de már odafigyelek arra, hogy igazából ki is a másik...? És nem egy elképzelt képbe akarom belepasszírozni valami önszuggesszióval. Szóval a dalnak abszolút igaza van :)

Egy "képbe" vagyunk "szerelmesek", ha ez a kép összetörik, azt csalódásnak nevezi az egyik fél, holott ő vetítette rá ezt a képet, nem a másik a hibás.

A másik probléma pedig, hogy nem látjuk a másik ember személyiségét, hogy ki is ő valójában, szigorúan a testre koncentrálódik a vonzalom.