40 50 év körüliek akik huszon évesen jöttek össze párjukal és még együtt vagytok szerelmesek vagytok még egymásba? vagy tényleg múlandó a rózsaszín köd ugyanaz mint a szerelem? esetleg szerelem csak erősebb mint a sima szerelem

42 vagyok, a férjem 44, jövőre lesz 20 éve, hogy együtt vagyunk.

A rózsaszín köd meg a hormonvihar elmúlik, és ez a normális. A kapcsolat elején jóformán csak nemi vágy és heves fellángolás van, de ezt én nem nevezem szerelemnek. Az majd hónapokkal később jön, mikor megismeritek egymást kicsit jobban, és rózsaszín köd felszálltával, a hibáival együtt szereted.

Részemről még mindig megvan a szerelem, és a viselkedése, a tettei és a szavai alapján a férjemnek is. Nem olyan heves, de sokkal mélyebb és tartósabb. A legjobb barátom, a védelmezőm, a támaszom, a játszópajtásom, és a legjobb szeretőm. Tudom, hogy teljesen megbízhatok benne, szamíthatok rá. Ismerem a hülyeségeit is, de el tudom fogadni, és nem akarom megváltoztatni. Ugyanez igaz visszafelé is.

Természetesen tenni is kell érte, hogy működjön a házasság. A kommunikáció és az empátia, a kölcsönös tisztelet, türelem, és kompromisszumkészség nélkül az egyébként összeillő párok se maradnak együtt. Nincs ilyen, hogy Nagy Ő, akivel magától működik életed végéig, és sírig tart a rózsaszín köd meg a pillangók a gyomrodban.

Figyelj cicamókus. Sajnálom, hogy ki kell ábrándítsalak, de amit te itt írsz az nagyon nagyon ritka. Tudom, mert én egy évtizedet átszenvedtem.

14-15 éves koromtól eléggé aktív voltam a barátnő szerzésben, de 26 évesen ismertem csak meg a feleségemet. Most vagyunk 54 és 52 évesek, én vagyok az idősebb. Amit te írsz, hogy ne nézzen rá másra se, nagyon nagyon ritka. Én már kamaszként is olyan voltam, hogy ha szerelmes voltam, akaratlanul kikapcsoltam azt, hogy másra potenciálisan nézzek, mintha hirtelen mindenki férfi lenne, és csak a párom lenne nő az egész bolygón. Amiket ezek miatt elvártam volna, romantikus szinten a másik nem tudta megadni, ezért is szenvedtem végig egy évtizedet, mert mindenki egy kis picsa volt, nem értettek az őszinte szeretethez.

A feleségemmel ez megy huszas éveink óta. Sokszor ráhajtottak már, volt hogy rám is, de észre se veszem, mert nem látom a jeleket, mintha vak lennék rájuk, mert annyira idegen számomra, hogy bárki is bármit, hogy volt amikor akkor jöttem rá, hogy valaki akar engem, amikor megpróbált megcsókolni.

A kérdésed alapjára is írnék. A szerelem és ilyen dolgok egyediek. Ahány ember, annyi féle formája van. Mi gyakoroljuk a szerelmet, én tudom, hogy ez szerelem, mert az előző immár 40 évemből tudom, milyen bennem a szerelem, milyen formákat vehet fel, és a többi. A szerelem ha egy szerelmes pár egészséges mentálisan akkor csak növekszik, erősödik. Egyre lassabban talán, de ugyanúgy egyre igazabb lesz. Az átlag ember azért hiszi ezt, mert nem gyakorolja magát és az érzelmeit, ezért azok elfelejtődnek, mert nincsenek az új hullámban, tudatosan pedig nem csinálnak magukkal semmit sem.

Amit kérdezel értelmetlen, mert ezek egyedi dolgok. Van akinél ez lesz, másnál az. Nincs fix dolog, attól függ, hogy az egyén mit csinál és mennyire tudatos, mennyire egészséges.

A rózsaszín köd múlandó, de az is egy annál jobbá alakul át, amikor már ismered a másikat pár hónap után, és az is tovább erősödik amikor már 10 éve mondod el neki minden nap sokszor, hogy szereted.

Én érzem, hogy szeretem is őt, mint ember, mint társ, de ezek az érzések szinte semmik ahhoz a világot elpusztítani képes szerelemhez, amit szinte napról napra érzek erősödni köztünk.