Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szemétség elutasítani, ha minden téren tökéletes, csak külsőre nem tetszik?
Életemben először találtam egy olyan srácot, aki rendes, egyértelműen nem csak szexre kellett neki, értelmes, és nagyon jól el tudunk beszélgetni. Csak az a bibi, hogy nem tetszik a külseje.
Tudom, hogy tele van a lányok felé utálattal, haraggal, frusztrációval, mert senkinek nem kellett eddig, mesélte, hogy az összes szerelme inkább összejött olyannal, aki helyes, de közben csalja, agresszív vele. Tudom, hogy rám is nagyon meg fog haragudni, ha elutasítom, de nem is a haragjától félek, hanem attól, hogy még egy csalódást okozok neki.
Érdemes lenne inkább megpróbálni, hátha megszokom a külsejét, és nem fog zavarni egy idő után?
Nehogy adj neki esélyt! Meg fogod bánni.
Én is tettem már ilyet még fiatalon, életem egyik legnagyobb hibája volt.
Ja, és még valami: Csak hiszed, hogy rendes, de már ebből a pár sorból is lejön, hogy NEM az.
Már nem azért, de a leírtak alapján csak teszi a szépet. Ha ennyire tele van gyűlölettel, szerinted annak nem lesz látszatja a gyakorlatban?:D Az ilyennek előbb pszichológus kell, majd csak utána nő. Ismerek ilyen srácot, mikor nagnyehezen összejött a nagy párkapcsolat amire vágyott elkezdett féltékenykedni, hiszen ő ronda, szóval tuti megcsalja a nője valami helyes pasival... aztán megverte a nőt féltékenységből. Természetesen megcsalás nem volt a képletben, de ezek után nyilván menekült tőle a nő.
Meg hát ha egyszer nem vonzódsz hozzá, miért legyél vele? Ennek nem sok értelme van.
"tele van a lányok felé utálattal, haraggal, frusztrációval, mert senkinek nem kellett eddig, mesélte, hogy az összes szerelme inkább összejött olyannal, aki helyes, de közben csalja, agresszív vele. Tudom, hogy rám is nagyon meg fog haragudni, ha elutasítom, de nem is a haragjától félek"
Tehát kedves, belsőre tökéletes, de:
- Tele van komplexusokkal
- Frusztrált
- Utálja a nőket, haragszik
- Irigy, rosszindulatú (rosszat kíván a sikeres pasiknak)
- Addig kedves, amíg látja a lehetőséget kapcsolatra
- Félelmetes a haragja
Plusz még nem is vonzódsz hozzá...
Fuss. Menekülj.
Kb 9 éve jöttem össze egy nővel s lett egy 7 éves kapcsolat annak ellenére, hogy eleinte nem találtam vonzónak. A 7 év nagyon jó volt, nem is én vetettem véget neki és idővel szebbnek is láttam.
De persze nem olyan volt a csaj külseje hogy 100% nem jönnék vele össze, csak nem volt az ideálom.
A leírtak alapján nem tűnik rendesnek, hanem inkább szimpla red flag.
Ha pedig nem tetszik neked külsőre akkor ne kezdj vele kapcsolatot. Vele még akkor se kellene a leírtak alapján, ha tetszene.
Jezusom, nehogymár rendesnek titulálj egy ilyen alakot.
Pont az ilyenek tudnak a legnagyobb patkányokká válni, ha esélyt adsz nekik.
Rajtad fogja rövidesen leverni az összes sérelmét, tapasztaltam hasonlót.
Szóval futás, de az ellenkező irányba! 😃
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!