Beleszerethetünk olyanba, akiről sose gondoltuk volna, és nem az "esetünk"?

Persze. Velem volt olyan, hogy elutaztam külföldre néhány hétre és akikkel helyiekkel mi egy társaságba kerültünk, mind fiúk voltak. Amikor először találkoztunk (akkor még csak 3-an jöttek), akkor már így távolról láttam, hogy ki az aki a legjobban bejön, leginkább az esetem (legyen X), és azt is, hogy ki az aki a legkevésbé így első blikkre (legyen Y).

Aztán együtt töltöttük mindannyian azt a hónapot. És már az elején láttam, hogy Y valahogy másképp néz rám. Nem csúnya srác, csak pont nem az olyan karakterű emberek jönnek be altalában. Ahogy egyre jobban megismertük egymást, sok időt töltöttünk együtt stb. úgy motoszkált bennem, hogy lehet mégis tetszik Y, de próbaltam ezt a gondolatot elhessegetni.

Aztán amikor hazajöttem, rájöttem, hogy Y-ért teljesen odavagyok. Ahogy éreztem magam tőle, eszembe jutottak a pillantásaink, azok a megmagyarázhatatlan kis pillanataink. Meg ő úgy összességében és, hogy végig hazudtam magamnak. Nem történt semmi, mert messze vannak, én hazajöttem és amúgy is sok dolog komplikalta volna, hogy bármi komolyabb is alakulhasson. Sajnos.

Egyébként mindannyian a barátaim, aki először tetszett X, ő bizonyos értelemben a "lelki társam" némi túlzással:D Imádok vele lenni, jó pasinak tartom, de rájöttem, hogy igazából nincs köztünk semmi több mint barátság. Szimpla emberi kémia van, de semmi romantikus/szexuális.

Y-al meg valahogy mégis.

Szóval vannak ilyenek és szerintem ezek okkal vannak így. A szerelem és a vonzalom sok esetben nem racionális. Meg lehet magyarázni, vannak is erre vonatkozó alapvető "törvényszerűségek", kutatások, de aztán jön valaki, akinél nem tudod megmagyarázni. Értelmetlennek tűnik, elképzelhetetlennek aztán mégis valahogy annak lesz a legtöbb értelme. Ezért szép ez:)