Ha a párod mély depresszióba esne, mellette maradnál?

#6: Igen, lehet, hogy évek alatt megunnám. De ez nem azt jelenti, hogy meg sem próbálnék mellette maradni, és segíteni neki. Depressziós volt, amikor összejöttünk. Gyakorlatilag én húztam ki a mélyből. Most újra az. Akár külső segítséggel, akár anélkül, de mindenképp szeretnék rajta segíteni. Nem tudom, mit hoz a jövő, nyilván, ha mondjuk többször kategorikusan elküld a rákba, akkor nem fogok túl sokáig kitartani, bár azt mondom, hogy ha így tenne, azt azért nem lehetne kizárólag a betegségre fogni. Szóval ha érezhetően egyoldalúvá válik a kapcsolatunk, és nem is látszik esély a javulásra, akkor nem sok esélyét látom, hogy a szerelem megmaradjon.

Szóval a világ nem fekete-fehét. Az biztos, hogy ha depressziós lesz (mint ahogy lett is), eszembe nem jutna egyből lelécelni, megfutamodni az első komolyabb nehézségnél. Hogy aztán utána mi, és hogyan lesz, az rengeteg tényezőn múlik. Nem szeretem eldobni, amim van, egy emberi kapcsolatot meg pláne nem, de azért azt is szem előtt kéne tartanom, hogy nekem mi a jó.

(Te nem a barátnőm vagy véletlenül?...)

Természetes, hogy ameddig tudok, kitartok mellette. Az, hogy szeretek valakit, pont azt jelenti, hogy szeretném, ha neki is minden jobb lenne.

Viszont azt hadd mondjam el, hogy nincs lélekölőbb szakítás annál, mint amikor az ember elvből szakít azzal, akivel egyébként szeretik egymást. Ez ezerszer fájóbb még mittudomén... egy megcsalásnál is. Soha nem tudhatod, hogy minek milyen vége lesz. Az, hogy hogy nőttél fel, nem határolja be, hogy mivé lehetsz a jövőben. Nagy ráhatása van az ember életére, de a sorsunk nincs előre eldöntve. Lehet, hogy beteg vagy. De te vagy az, akit szeret, és még betegen is több boldogságot okozol neki, mint bárki más. Legalábbis... én barátnőmmel kapcsolatban így érzek.