Jogosan nem érdekel ezek után?

Nézd, én nem akarok bunkó lenni, tök aranyos lány lehetsz, de szerintem kicsit idealista, és naiv vagy.

A kérdésedre pedig két részben válaszolnék.

1. Az ideálok.

Nos, normális esetben az ember nem ideálokat követ. Nem mondom, hogy egy Casanova vagyok, de azért volt eddig pár barátnőm. Olyan, aki 100,00%-ban megegyezett volna az ideálommal, nem volt, és nem is lesz. Mert az ideál egyfajta képzeletszülemény, ami a valóságban vagy nem is létezik, vagy - ami talán még rosszabb - puszta rajongásból fakad.

A valóságban meg valódi emberek vannak, valódi külsővel, és valódi személyiséggel. Ha valaki bele van hülyülve az ideálok kergetésébe, annak nem is lesz normális kapcsolata. Hiszen olyat, amilyen az ideálja, nem fog találni.

Aztán vannak, akik meg nem méricskélik a kiszemeltjeiket, hogy na, ő vajon miben hasonlít, és miben tér el az ideálomtól, hanem egyszerűen csak megismerik, és vagy megszeretik, vagy nem. Ettől persze lehet, hogy valaki nem tetszik. Kár lenne letagadni, hogy a vonzalomnak azért van külső aspektusa is. (Csak egyénfüggő, hogy ez kinél milyen mértékű.) De hogy kategorikusan kijelenteni, hogy csak X hajszín, Y szemszín, meg N cm magasság tetszik, na, az ilyenek tipikusan felületes, érzelmi agyhalottak.

Visszatérve az ideálra: eddig volt a mostanival együtt talán... 4 komoly kapcsolatom, meg pár ilyen "jónak indult, de hamar vége lett" jellegű dolog. A 4 komoly kapcsolatból az egyik szinte teljesen az ellentéte volt az úgymond ideálomnak. Sem a hajszín nem stimmelt, sem a szemszín, sem a testalkat. Mégis amikor elsőre megláttam, valami iszonyatosan belezúgtam. Az, hogy végül elég bénácska kapcsolat lett annak ellenére, hogy azért én komoly kapcsolatnak tartom, teljesen más okai voltak. Személyiségben nem passzoltunk, úgy gondolom, és az első pár hetet leszámítva inkább volt ez egyfajta barátság, mint valódi szerelem. De akkor is így lett volna, ha máshogy néz ki.

Aztán volt egy 3 évig tartó kapcsolatom. Mondjuk úgy, hogy kb. 50%-ban felelt meg az ideálomnak. És imádtam őt, és nagyon sokáig kitartottam mellette annak ellenére, hogy azért sok intő jel volt, hogy ő nem a szívből jövő szerelem mintaképe.

De például volt egy beteljesületlen, egyoldalú szerelmem, ami több éven át tartott. Na, ott kb. azt kellett nagyítóval keresni, hogy egyáltalán miben hasonlít az ideálomhoz?

És igazából a mostani barátnőm sem 100%-ban olyan. De ami tulajdonsága eltér az ideálomtól, azt is imádom benne.

Igazából én épp ezért nem is szeretek ideálokról beszélni. Mert a szerelmet nem lehet patikamérlegre tett külső tulajdonságok alapján mérni. Megismerek valakit, a maga külsejével, és személyiségével együtt, és az összkép az, amibe vagy beleszeret az ember, vagy nem. Ha lenne rá lehetőségem, hogy a barátnőmet 100%-ban az ideálommá alakítsam külsőleg is, nem tenném meg. Mert ő így tetszik nekem.

2. Függetlenül attól, hogy valakinek az ideálja vagy-e vagy sem, csakis neked van jogod eldönteni, hogy közel engeded-e magadhoz. Tök mindegy, hogy mi az indok, ha nem akarsz vele járni, akkor nem vagy rá köteles. Még megindokolni sem vagy köteles, hogy miért nem. Nem jön be, és kész.

Mondjuk talán nem is baj, ha egy olyant elutasítasz, aki úgy próbál összejönni veled, hogy akaratod ellenére megcsókol, meg taperol. Túl azon, hogy ez már a zaklatás határát súrolja, elég nagy suttyóság is.

És még egy mellékes megjegyzés: normális körülmények között még ha valami nem is tetszik 100%-ban a másikban, azt egy normális ember nem hangsúlyozza ki. Nem kell persze hazudni sem, de azzal, hogy kvázi leszólja a másikat, hát hadd ne mondjam... eléggé primitív dolog.