Létezik olyan férfi,aki képes lenne szeretni hosszabb távon egy boderline nőt?

Elsőnek kezdj el terápiára járni és kicsit fejleszteni magadon, ha kell akkor gyógyszert is szedj. Aztán párkeresés. Lehet összejönne veled valaki. De így megéri? Mármint az interperszonális kapcsolatokkal hadilábon állsz, meg magaddal is. Szükséges lenne ehhez a káoszhoz egy párkapcsolat? Gondold végig éretten...

Nekem van nem meghatározott személyiségzavarom sok borderes tünettel. Hidd el megéri elsőnek akár csak pár hónapot intenzíven magadra koncentrálni és terapra járni. Aztán jöhetnek a pasik.

Nő vagyok, de nem hiszem. Azért sem, mert iszonyodok minden ilyen címkétől, azt érzem, hogy az ilyen diagnózissal megkötik az ember kezét és beletolják egy dobozba.

Nem tudom, hogy mennyire tudsz angolul, de van egy könyv, ha szeretnéd szívesen átküldöm, a belső család rendszerrel foglalkozik és eszközöket ad ahhoz, hogy feloldozd azokat a részeidet, amiket lehasítasz és elzársz magadtól a szégyen és a fájdalom miatt (aztán ezek szépen ki-kitörnek a tudattalanodból). Nekem elmondhatatlanul sokat segített és segít, ráadásul nem készen kapod a megoldást, nem egy kész recept, hanem arra sarkall, hogy elfogadd, megértsd magad, és hogy megszabadulj a tehertől, amit jelentesz saját magad számára. Ha érdekel, írj rám privátban, nem valami MLM vagy ezo sz.rság, valid terápiás eszköz.

"Nem csak ezek vannak nyilván,de az egész életemet nem írnám ki ide."

Nem is kell, csak arra utaltam, hogy a hangulatváltozások, az én-tér és én-idő iránti igény egy teljesen normális dolog. Van, aki ilyen, van, aki olyan. Barátnőm tudtommal nem borderline, de sokszor igényli, hogy "csak úgy elzárkózzon a külvilágtól". Nem mondom, hogy a világ legkellemesebb dolga, de tiszteletben tartom, hogy neki erre van szüksége. Egy párkapcsolat az egymáshoz való alkalmazkodásról is szól. A hangualta is sokszor változik, bár meg is értem, néha elég rossz dolgok érik. De a párkapcsoalt nem is csak arról szól, hogy minden tökéletes. Ahol tudunk, segítünk egymásnak.

Mondjuk hogy a "nem ráakaszkodáson" mit értesz, és hogy az extra érzékenység hogyan egyeztethető össze, azt nem tudom, de eddig ez még nekem nem tűnik vészesnek.

Az, hogy össze-vissza hol szakítasz, hol kibékülsz, na, az már jóval nehezebben tolerálható. Volt egyszer ilyen barátnőm, három szakításig bírtam. Bár ott azért az érdemi kommunikáció hiánya is jelen volt.