Félek elköteleződni vagy nem vagyok szerelmes?

Egy éve jöttem ki egy 5 éves, alapvetően harmonikus párkapcsolatból, aminek szépen, közös megállapodással lett vége. Az első pár hónap nagyon nehéz volt egyedül, de aztán elkezdtem élvezni a szabadságomat, sokat voltam a barátaimmal, az egyetemre koncentráltam, sportoltam, jól elvoltam egyedül is. Néha persze rámjött, hogy jó lenne valaki, de elég ritkán, meg nem is aggódtam emiatt.

Egy hónapja összejöttem egy férfival, akit a hétvégi munkahelyemen keresztül ismerek már kb. másfél éve. Mindig jól elszórakoztunk, aztán elhívott randizni és történtek maguktól a dolgok.

Jól érzem magam vele, vonzódom hozzá, gondoskodó, bújós, értelmes, jó vele a szex, igazából minden stimmel.

Kicsit azt érzem gyorsan haladunk, már felvetette az összeköltözés lehetőségét. Megbeszéltem vele, hogy nekem ez még gyors, megértette, meg lehet vele beszélni mindent. Azt mondja, hogy számára nagyon új ez a helyzet, nagyon szerelmes, nagyon régen érzett már így, és nem akarja elszúrni. Tényleg nagyon szerelmes és nagyon édes, engem néha ez mégis megijeszt, mert nekem nincs ekkora rózsaszín köd.

Néha kicsit azt is érzem, hogy nagyon szerelmes és ettől picit gyorsítani akarja a dolgokat, hogy megnyugodjon, hogy én is szeretem.

Én szeretem, jól érzem magam vele, szeretek vele lenni, megbízom benne. És igazából kicsit szégyellem is magam, mikor a barátnőimnek mesélek ezekről az érzésekről és irígykednek, hogy az ő pasijuk nem foglalkozik velük, nem számíthatnak rá, nem bíznak benne, nem működik a szex...stb.

Nem tudom, hogy azért van-e bennem ez a kis tartás, mert nem vagyok igazából szerelmes, vagy mert azt érzem, ha belemegyek ebbe a kapcsolatba akkor lezárul egy korszak. Ez az utolsó évem az egyetemen, később is kezdtem, nem tudom pontosan mi lesz utána, nagyon élvezem azt ami most van, élvezem, hogy független és szabad vagyok, közben tudom, hogy nem ragadhat meg itt az életem és ennek az időszaknak vége lesz egyszer. Csak eddig egy férfival voltam, az exemmel, és nem is vágyok egyéjszakás kalandokra meg semmi ilyesmire, csak félek, hogy ha összeköltözünk és belemegyek ebbe a kapcsolatba komolyan, akkor vége a szingli korszakomnak.

Közben mikor együtt vagyunk, akkor nem agyalok ezeken, simán jól érzem magam vele és minden rendben.

Voltatok már ilyen helyzetben? Normális ahogy érzek?

26/N , ő 36/F