Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Hogyan magyarázzam el másoknak...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan magyarázzam el másoknak hogy aromantikus vagyok?

Figyelt kérdés

Általában mikor elmondom másoknak hogy aromantikus vagyok, azaz hogy nincs igényem romantikus párkapcsolatra, akkor általában háromféleképpen szoktak reagálni:

a) tehát én egy ribacn vagyok és mindenkivel csak szexelni akarok

b) nincsen bennem semmilyen emberi érzelem és kötődés, és egyedül fogom leélni az életem, bármilyen emberi társaság nélkül (ebbe beleértve a barátságokat is, nem tudom elképzelni hogy hogyan következtetnek az emberek gondolatban erre)

c) én hazudok/tévedek hogy nincs erre igényem, és egy meg nem nevezett időn belül (valamiért erre hogy pontosan mikor nem hajlandóak válaszolni) lesz nekem párom és boldogan élünk míg meg nem halunk


Ezen egy fokkal nehezít az, hogy homoszexuális vagyok, így egyes embereknek az jöhet le hogy "tehát az összes meleg ilyen", ami persze nem igaz.


Viszont ha még más melegekkel is beszélek, ott is gyakran előjön a fenti három típus, és sokszor nehézséget okoz elmagyarázni azt a másiknak, hogy szívesen vagyok a társaságában, szívesen szervezek vele közös programot és űzök vele hobbikat, illetve igen, szívesen szexelek is vele, de nincs igényem arra hogy akkor én most járjak vele és egy romantikus párkapcsolatban legyek vele (illetve ugyanígy bárki mással). Sokak számára az is teljesen elképzelhetetlen, hogy én ezeket a dolgokat több emberrel teszem párhuzamosan, mert számukra elképzelhetetlen hogy két ember programot szervezzen egymással és egyebek, anélkül hogy járnának egymással.


Hogyan magyarázzam el másoknak, hogy nekem is vannak érzelmeim, vannak barátaim, kötődök másokhoz, szoktam szexelni is emberekkel, csak éppen nem szeretnék és nem tudok másokkal romantikus párkapcsolatban lenni?


(U.I.:Komolyan gyakorikérdések, a ribacn-t (cn fordítva) fel kellett fognia a szűrőnek? Mi értelme van ennek?...)



2022. nov. 29. 07:42
1 2 3 4
 31/39 anonim válasza:
70%

Nem betegség,és nem tudom gyermekkori traumával összevonható-e. Én nem vagyok aromantikus, így nem tudok róla nyilatkozni, csupán arról az oldalról hogy barátságnál többet nem érzek senki iránt és sosem élnék együtt senkivel de ennek a nézetemnek más oka van.

De azt tudom hogy nem betegség, csupán egy romantikus orientáció.

2023. jún. 26. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/39 anonim ***** válasza:
Nem betegség hanem kötődési zavar, és nyilván gyerekkori trauma vezetett ide. De ha őt nem zavarja és főleg ha nem árt senkinek, akkor senkinek nincs joga számonkérni, és szerintem nem is kell magyarázkodni. Az a fontos, hogy a partnerek tudják, mire számíthatnak, és senkinek ne legyen összetörve a szíve.
2023. jún. 26. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/39 anonim ***** válasza:
32. Nyilvan nem árt mindenkinek, de vannak érzelmesebb férfiak is, és ha véletlen pont olyan tetszik meg neki akkor a férfi azt fogja gondolni , hogy a nő csak játszadozik vele , mivel nem kap érzelmi vissza csatolást.
2023. jún. 27. 01:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/39 anonim ***** válasza:
33 igen sajnos ez benne van a pakliban, és aki olyan, mint a kérdező, az nem tudja hogy ezzel milyen iszonyatos fájdalmat tud okozni. Ezért mondom, hogy a partnereknek tudniuk kell, a többi ember meg gondoljon, amit akar, nincs hozzá semmi közük. Szeretik az emberek elszámoltatni egymást, de le kell őket erről szoktatni.
2023. jún. 27. 07:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/39 anonim válasza:
47%
Egy aromantikus ember bele sem szeret senkibe, csupán fontos lehet neki mint barát, 100x fontosabb mint akit mi hívunk barátnak
2023. jún. 27. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/39 anonim ***** válasza:
100%
35. Ja persze.. mert a baretsagban nincs erzelem.. hu jol ki lett ez forgatca. Az aromantikusnak nincsennek mely erzelmei, ergo baratsagban sem.
2023. jún. 28. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/39 A kérdező kommentje:

#36 14:05


Az amit mondasz hülyeség. Az aromantikus embereknek is vannak érzelmei, csak épp erre az egyre (romantikus) nincs igényük a sok közül, de a többire van.


Ez kb olyan dolog amit mondtál, mint egy szivárványos nyári ruhára azt mondani hogy ez egy színtelen átlátszó ruha, mert épp nincs benne ciánkék...

2023. jún. 28. 14:53
 38/39 anonim ***** válasza:
37. De a romantika es a mely erzelmekben sok a hasonlosag.. a romanrikus lelek az erzelmes.. es bizonyos helyzetekben kellenek ezek a mely erzelmek amik benned nincsennek meg..tehat ki van szaradva a lelked mint a koporso.
2023. jún. 28. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/39 anonim ***** válasza:

Őszinte leszek: nem tudom

Nyilván aki értelmes és empatikus, az el fogja fogadni.

Én tudom, hogy nem aromantikus vagyok és nem is akarnék szexuális dolgokat ilyen emberrel, mert tudom, hogy nem tudja nekem azt adni, amire szükségem van.

Viszont én el tudom fogadni, hogy van olyan ember, aki nem olyan, mint én. És hogyha te szeretnél több partnerrel is szexelni, és ebbe mindenki beleegyezik akkor én csak annyit tudok mondani, hogy hajra, élvezd :)

Úgyhogy azt javaslom, hogy keress empatikus embereket. Akinek meg nincs köze hozzá, annak ne mondd el feleslegesen. Komolyan, inkább mondd azt, hogy nem akarsz most kapcsolatot. Tudom, hogy egyszerűbb lenne csak kimondani ezt. Esetleg keress aromantikus közösséget, akár a neten is. Tudom, hogy Franciaországban vannak aszex talik, úgyhogy ki tudja, lehet, hogy aromantikus is van. Valószínűleg ők jobban tudnak segíteni neked.

Remélem hogy segítettem

2023. aug. 25. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!