Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mitől vonzó egy távolságtartó nő egyes pasik számára?
Most lett elegem mert a kiszemeltem egy ilyen fenti típusú nő után koslat mint kiderült. Én egy vidám és nyitott csaj vagyok, szeretek nevetni és beszélgetni, másokat is megnevettetek. Nem azt mondom, hogy én vagyok a társaság központja mindig de pörgős, dumás csaj vagyok. A kiszemeltemmel egy munkahelyen dolgozunk, gyakran odamegyek hozzá hülyéskedni és úgy éreztem haladunk valamerre, mert folyamatosan vigyorgott, jól érzi magát a közelemben. De most megtudtam, hogy egy másik nő után fut egy jó ideje. Ismerem a nőt, kb egy éve lett vége egy hosszú kapcsolatának és tudom, hogy sok pasi próbálkozott nála de egyszerűen nem értem az okát! Kedves ugyan, de kerüli a feltűnést, visszafogott, tartja a távolságot, kicsit hűvös. A pasik mégis megszólítják, ráadásul nagyon udvariasak vele meg tisztelettudóak (közös ismerősök is), velem meg sokszor átlépnek egy határt és már majdnem sértőek a vicceik. Kérdeztem egy haver srácot, hogy mit esznek rajta? Mert oké szép csaj de nem unalmas jégkirálynő? Azt mondta nem, csak nem mindenkit akar közelebb engedni, meg szerinte nagyon nőies és vonzó, "árad belőle a nőiesség", érettebb, komolyabb, ezt mondta. Meg hogy neki is jó humorérzéke van (??).
Mit tud egy ilyen nő? Ti ismertek ilyet? Hogy tudnék én is ilyen lenni, hogy ne én fussak utánuk hanem ők utánam, ahogy ez a nő után is? Én mindig csak havercsaj maradok.
Én 26 vagyok, a nő 29 éves.
A pasik szeretik a kockacukrokat meg a jutalmazás rendszerű dolgokat.
Ha ugy kapnak egy mosolyt is hogy azt "kiérdemelték", sokkal többet jelent mint egy "nem is kért"mosoly is.
Én is megjártam már. Pl nekem hugom van. 18-20 éves koromban volt egy haveri köröm és barátom is és féltettem a hugom, hogy ki akarnák használni, igy minden pasival közöltem hogy ne szálljanak rá, így mindenki, akárhova mentúnk tiszteletben tartotta, egy kedvesebb srác is engem kerdezett meg, beszélhet e vele. Én már szexeltem is, volt hogy szakitottunk aztán mással. értettem a pasis vicceket is, lazább is voltam.
Eltelt azóta pár év, mindenki nagyobb, idősebb.
És azóta a haveri körnek ugy maradtunk meg, hogy én a laza értéketlen könnyebb tipusu nőcske, tesóm meg a nagy tisztelni való NŐ.
Mikozben én vigyáztam rá, én védtem, és ő a nagybetűs nő és meg a felejthető. Na "szép."
Hm, lehet hogy a nyiltsagod és vidám természeted miatt azt hiszik, hogy te könnyen kapható vagy és komolytalan.
Arról nem beszélve, hogy legtobb férfinak a vadászat az élmény, te úgymond felkinalod magad míg a másik nő érettebb, okosabbnak és főleg nem könnyen kaphatonak tűnik, amiért bevadulnak :)
Okos nő, jobb mint te lásd be :DDD
Elő kell csalogatni a vadászösztönt belőlük. Íratlan szabály hogy az a nő aki tud játszani a férfiak fejével az elsőbbséget élvez. Elég ha észreveszi hogy tetszik xy pasinak, kicsit eljátsza az elesett nőt, a törékenyet, érzékenyet, aki néha néha villant magából (humor, mosoly, kedvesség), következő nap pedig hűvös és távolságtartóvá valik, akkor a pasi automatikusan rajta fog agyalni. Te, aki magától megy oda, humorizál, jó társaság, te a barátzónába esel bele, mert te nem akarod eljátszani azt mint a másik nő, ergo téged nem kell becserkészni, nincs motiváció. A ló túloldalára is ezért esnek át veled szemben, mert abszolút nincs meg a határ így, hogy te oda mész poénkodni és emiatt azt hiszik hogy te minden poént elbírsz, veled lehet, hű de szuper, aztán el is köszönnek hogy holnap tali a délutános műszakon.
Vagy kezdj taktikázni te is, vagy amit én jobbnak tartok, mondd el annak aki tetszik neked, ha meg nem válik be akkor fogod magad és tovább állsz, egy kicsit se bánkódj.
#4-es vagyok :
Minden bizonnyal, különösen ha durvább poénokat is bevállalnak melletted.
Te mész oda (persze tudom, hogy nem logsz rajta/rajtuk de érted), téged elkonyvelhettek jó kollégának, havernak és könnyen kapható skatulyaba raktak.
Ő valószínűleg hűvös velük, de kedves is valamilyen szinten, okos, érett és ez kell :)))
Ja, persze akivel jól kijonnek az is lehet befuto, ezért én nem nagyon valtoztatnek a szemelyisegemen senki miatt, akinek tetszel igyis fogsz és nem tuti, hogy csak arra.
Ezen kár rágódni, maximum annyit tehetsz, hogy nem mész utána/utánuk és elkezdesz egy kicsit komolyabban viselkedni, DE nem biztos hogy várt eredményt hozza egyáltalán...
" de kerüli a feltűnést, visszafogott, tartja a távolságot, kicsit hűvös."
Ez sokakat vonz, és nőisebb viselkedés, mint amikor haverként viselkedsz a fiúkkal.
Pont emiatt érdekes. Egy ilyen mindig vidám, pörgős csajról elgondolkozik, hogy vajon nem ilyen vagy-e mindenki mással is? És ő igazából nem is különleges? És másokkal is viccelődsz, baromkodsz, haverkodsz? Mindenki más ilyen könnyen elnyeri a figyelmed, bizalmad? Akkor abban semmi pláne.
Nadeegy távolságtartó nőt, na azt lenyűgözni, azt betörni, na azt már munka. - Férfi szemmel.
Egyébként meg: Ha úgy viselkedsz vele, mint egy fiúhaverja (leírás alapján), akkor miért tartson téged nem többnek, mint haver? Ebben z égvilágon semmi meglepő nincs. Ha valakivel haverként viselkedsz, annak is fog tartani.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!